Szent Ferenc, aki madaraknak prédikált, de az embereknek mutatott példát

Ki volt Szent Ferenc, és mi a titka, hogy emléke nyolcszáz éve sem halványul, és miért ma tartják az állatok világnapját?

Szent Ferenc nevéhez sok csodás esemény fűződik, legfőbb csodája azonban mégis az, hogy a hatalom, gazdagság, erő és világi élvezetek bűvkörébe és – mondjuk ki – csapdájába esett korabeli egyház számára felmutatta a szegénység, alázat és a felebaráti szeretetből adódó eredeti krisztusi tanítást, azt, amitől a klérus addigra már jócskán eltávolodott. Az egyház legfőbb csodája pedig az, hogy mindezt elfogadta egy szőrcsuhába öltözött, ágrólszakadt umbriai szerzetestől, és megpróbált korrigálni.

Ez a korrekció Szent Ágostontól napjainkig meg-megújuló feladat, nem véletlenül mondta a már hanyatló Római Birodalomban élő hippói püspök, hogy „Ecclesia semper reformanda est”, vagyis: az egyház mindig megújításra szorul.

Ki volt hát az az ember, aki a maga korában megújította a katolikus egyházat, akinek a lábait III. Ince pápa megcsókolta, és akinek a tiszteletére a 2013-ban pontifikált Jorge Mario Bergoglio bíboros felvette a Ferenc nevet? Ki volt Szent Ferenc, és mi a titka?

A Rómától mintegy száz kilométerre, északra lévő, közép-itáliai Assisi városában született 1182. július 5-én Giovanni di Bernardone névvel, melyet apja évekkel később a provence-i nemesi családból származó anyjára való tekintettel kiegészítette a Francesco, vagyis Ferenc keresztnévvel.

Apja gazdag ruhakereskedő volt, ezért kiváló oktatásban részesült. Fiatalkorában a többi elkényeztetett nemesifjúval egyetemben a léhák életét élte. Azonban szép lassan, szinte észrevétlenül, kezdett megváltozni.

Részt vett Assisi 1201-ben Perugia ellen viselt háborújában, amelyben megsérült, és rövid időre fogságba került. 1205-ben pedig beállt Gualtiero di Briennének a szentföldi keresztes háborúba induló seregébe, csakhogy Spoleto előtt kivált a hadból, és visszament szülővárosába. Álmában ugyanis megjelent előtte egy furcsa alak, és felszólította, hogy menjen haza.

Más emberként érkezett Assisibe.

Ettől kezdve elkerülte a városi aranyifjak tivornyáit. Inkább az imába menekült. Egy nap, amikor lóháton kelt át az umbriai síkságon, egy szegény leprás beteg mellett haladt el. Ferenc először ösztönösen elhúzódott tőle, de ekkor elszégyellte magát, leszállt a lováról, megölelte a szerencsétlen embert, és minden pénzét odaadta neki. Nem sokkal később elzarándokolt Rómába.

Miután hazatért, felkereste az Assisi melletti, romos állapotban lévő Szent Damján-kápolnát, ahol a falra akasztott, megfeszített Krisztust ábrázoló ikon felől hangot hallott, mely szerint

„Ferenc, Ferenc, menj és javítsd meg a házamat, mert látod, hogy romokba dől”.

Ferenc ezt először szó szerint értette. Eladta lovát, pénzzé tette apja ruhakészletét, az árát pedig apja dühöngése ellenére odaadta a templom papjának, hogy javítsa ki Isten házát. Ekkor romlott meg végérvényesen apjával a kapcsolata. Lemondott az örökségéről, cifra gúnyáját szakadtra cserélte, és koldusként kezdte járni szülővárosa utcáit. Közben több, Assisi környéki romos templomot is helyrehozott.

Életrajzírója, Jordanus krónikája szerint Ferenc 1208 februárjában hallott egy prédikációt Máté evangéliumáról, amely tovább formálta jellemét. A szövegben Krisztus azt mondja követőinek: menjenek és hirdessék, hogy „a mennyek országa elközelgett”. Krisztus ezenkívül arról is beszélt, hogy tanítványainak se aranya, se ezüstje ne legyen, de még pénztárcával se rendelkezzenek.

A prédikáció hatására döntötte el, hogy egész életét az apostoli szegénység elfeledett eszméinek szenteli. Durva, szőrcsuhát öltött, és a bűnbánatról prédikálva bejárta Assisi környékét.

Hatalmas volt a kontraszt Ferenc eszméi és a korabeli egyház gyakorlata között. Különösen a felsőpapság, a kanonokok, püspökök és a bíborosok éltek nagy gazdagságban, akik ráadásul nemcsak a lelki, de a politikai hatalmat is birtokolták. Ez a jólét azonban csak kevesek sajátja volt.

Ferencet egyre többen követték, ráadásul többnyire Assisi előkelőinek gazdag csemetéi. Egy év alatt már tizenegyen lettek Ferenc közösségének tagjai, akik „fratres minoresnak”, vagyis „legkisebb testvéreknek” nevezték magukat és az apostoloknak adott krisztusi útmutatás szerint kívántak élni. Szegénységi fogadalmat tettek, és vállalták, hogy életüket Isten szolgálatának szentelik.

A rend szabályzatát III. Ince pápa 1209. április 16-án hagyta jóvá. Ezt a napot tekintik a ferences rend hivatalos megalapításának.

A bencések ajándékaként megkapták Porziuncola kis kápolnáját, amely köré a fráterek, vagyis a testvérek felépítették a saját kunyhóikat. Együtt dolgoztak a parasztokkal a mezőn, ha pedig senki sem adott nekik munkalehetőséget, akkor koldultak és mindvégig szem előtt tartották Jézus tanítását: „Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek – mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk? Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik? Hát a ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha a mezei virágot, amely ma virít, holnap pedig a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor benneteket, kishitűek, nem sokkal inkább? Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá! Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja” (Máté 6, 26-34).

Ferencről azt tartja a hagyomány, hogy nemcsak az embereknek, de az állatoknak is prédikált. A halála után keletkezett, Virágoskert című legendagyűjteményben olvasható, hogy Ferenc egy alkalommal a társaival közösen utazott valahová, amikor is észrevette, hogy az út mentén mindkét oldalt madarakkal vannak teli a fák. Ferenc azt mondta a társainak: „várjatok meg, amíg elmegyek prédikálni húgaimnak, a madaraknak”.

A madarak pedig körülvették, egy sem repült el. Legendáriuma szerint ezt mondta: „Húgocskáim, madarak! Ti igen sokkal tartoztok a Teremtőnek, azért mindig és mindenütt kötelesek vagytok dicsérni őt. Mert kétszeres, sőt háromszoros ruházattal látott el benneteket; szabadságot adott nektek, oda röpülhettek, ahová akartok. Noé bárkájában megőrizte fajotokat, hogy ki ne vesszetek. Hálával tartoztok a levegőért, amelynek uraivá tett. Azután gondoljátok meg, hogy se nem vettek, se nem arattok, Isten mégis gondoskodik rólatok. Inni ad a folyókból és forrásokból, menedéket nyújt a hegyekben és völgyekben, helyet biztosít a fészekrakáshoz a fák lombos ágain. Azután még fonni és szőni sem tudtok, Isten ruház föl benneteket és fiókáitokat. Jótéteményeiből, amelyekkel elhalmozott, láthatjátok, mennyire szeret Teremtőtök. Őrizkedjetek tehát húgocskáim, a hálátlanság bűnétől, s azon legyetek, hogy szüntelenül áldjátok Istent.”

Szent Ferenc alakja és az állatok megbecsülésének gondolata – hiszen legendájában húgainak nevezte a madarakat – az elmúlt századok alatt egybeforrott, nem véletlen, hogy az állatok világnapját 1931 óta Szent Ferenc emléknapján, vagyis ma ünnepeljük.

Gyakorta mondogatta: „Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen.”

Az evangéliumi szegénységet hirdető gondolata mellé már életében is százszámra állt a nép, amely szentként tisztelte. Halála előtt két évvel, 1224. szeptember közepén, imádkozás közben a testén megjelentek Krisztus sebei, vagyis a stigmák.

Ferenc stigmáit az egyház az 1226. október 3-án bekövetkezett halála után nyilvánosságra hozta, megjegyezvén, hogy az addig ismert stigmatizáltak közül ő az első, akinek testén az összes stigma megjelent, azaz a bordán lévő lándzsaszúrás is.

Ferencet két évvel a halála után, 1228. július 16-án, IX. Gergely pápa a Mira circa nos bullával szentté avatta, a következő napon pedig letette az Assisi Szent Ferenc-bazilika alapkövét.

Ferenc halálakor az általa létrehozott rendnek mintegy ötezer tagja volt. Emléke századok óta fáklyaként világít. Még a költőket is megihlette. Sík Sándor például így írt róla: „Ki a legszebb mester-mása vagy // Krisztus életének: // Add, hogy Krisztusban éljenek, // Kik nyomodba lépnek” (Sík Sándor: Assisii Szent Ferenc-ének)

Kiemelt kép: El Greco: Szent Ferenc (Forrás: Wikipédia)
Forrás: hirado.hu