Szent István-napi kenyérszentelés Beregszászban

„Nem csak kenyérrel él az ember…”. Mégis a kenyéré, és persze Szent Istváné volt a főszerep a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség által szervezett augusztus 20-i ünnepségen, melyet az államalapító királyunk szobránál szerveztek meg a vasárnapi szentmise után.
Szolnokkal, Sepsiszentgyörggyel, Zentával és Révkomárommal karöltve idén ötödik alkalommal csatlakozott a Kárpát-medence kenyere rendezvényhez Beregszász, hogy a különböző országokban, egymástól több száz kilométerre élő magyarok közös program keretében emlékezzenek meg a szentéletű királyról, együtt ünnepeljenek, együtt fogyasszák el a magyarok cipóját és ezáltal erősítsék nemzeti öntudatukat.
A rendezvényt Molnár János beregszászi esperes-plébános nyitotta meg köszöntő beszédével, és Kulcsár Ferenc, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja is szólt az egybegyűltekhez.
Ferenci Attila, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésze, Wass Albert A bujdosó imája című költeménnyel, a Beregszászi Szent Kereszt kórus pedig énekével tette szebbé az ünnepséget.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a Szolnoki Televízió, illetve a beregszászi Szerb Pékség biztosította a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyereket, melyek az élet és a haza összekapcsolódását jelképezik. A cipókat Molnár János atya szentelte meg.

Az ünnepséget a Szózat közös éneklésével, valamint a kenyerek felszeletelésével és szétosztásával zárták.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma