Templombúcsút tartottak a tiszaújlaki görögkatolikusok

A Tiszaújlaki Görögkatolikus Egyházközség idén május 13-án tartotta búcsúünnepét. Az 1906-ban felszentelt templomuk titulusa ugyanis Jézus mennybemenetelének ünnepe, melyet a keresztények húsvét után negyven nappal ünnepelnek.

A tiszaújlaki görögkatolikusok évszázadok óta ezen a napon tartják búcsújukat. Már az 1821-es egyházi összeírásban is áldozócsütörtököt nevezik meg templomuk címünnepének.

Fotó: Kárpátalja.ma

Az idei búcsún is szép számmal vettek részt a helyi hívek, valamint a szomszédos egyházközségekből érkező zarándokok. A szent liturgiát Egressy Márton helyi lelkész, valamint a Beregszászi Magyar Esperesi Kerület meghívott papjai végezték.

Az ünnepi szónok Fülöp János sislóci görögkatolikus pap volt, aki gondolatának vezérfonalát a mennybemenetelkor felfelé tekintő apostolok köré építette. Szentbeszédében arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy mindannyiuknak felfelé, Isten országa felé kell tekinteniük, ahol előre elkészített hely vár rájuk. Az a feladatuk, hogy életükkel méltóvá váljanak az égi hely elfoglalására.

A szent liturgia végén körmenetet tartottak, majd éltetésekkel, miroválással és antidor-osztással zárult az ünnepi alkalom.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma