Vasárnapi üzenet

„Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk e világban, mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik.”

Titusz 2, 11–14

Az ige itt Krisztusról beszél, a testté lett Igéről, Izráel várva várt reménységéről. Ő az, akit az időnek teljességében Isten elküldött e világra, hogy életünk legyen általa. Több mint kétezer évvel ezelőtt megszületett, rövid 33 évet töltött itt a Földön, de ez alatt az idő alatt megismertette az üdvösség útját és elvégezte a mi megváltásunkat. A próféták sok mindent előre megmondtak róla: azt, hogy hogyan kell megszületnie, milyen jelek utalnak majd az ő messiási voltára, mégis oly kevés volt azok száma, akik vele találkozva nem ellenséget láttak benne, hanem a megmentő kegyelmet. Voltak néhányan, akik úgy láthatták meg Őt, mint a Messiást, aki az egyetlen reménységet jelenti az emberiség számára. Így ismerhette fel már a gyermek Jézusban Izráel megvigasztalóját az idős Simeon, aki remegő kézzel vette ölébe a világ megváltóját. Hasonlóképpen láthatta Őt meg az idős Anna is, aki mindennap ott volt az Úr házában, imádkozva és böjtölve várta azt a napot, amikor találkozhat Krisztussal; vagy akár Keresztelő János, aki nagyon egyértelműen Jézusra mutatva azt mondta: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.” Látta a Krisztusban megjelent üdvözítő kegyelmet, és másokkal is láttatta, amikor így tett bizonyságot.

Voltak azonban olyanok is, akiknek bár volt szemük, de mégis vakon elmentek mellette, vagy nyilvánosan megvádolták, hogy az a hatalom, amivel cselekszik, nem Istentől való, hanem az ördögtől. Az irigység és hatalomvágy megvakította a törvényt és a próféták írásait egyébként nagyon jól ismerő vallási vezetőket. Egy bűnös asszonynak, aki könnyeivel mosta és hajával törölte Jézus lábát, volt szeme felismerni a Messiást, de a büszke Simon, aki asztalához ültette Őt, már nem láthatta. S most ideje feltenni a kérdést: megláttad-e már Isten üdvözítő kegyelmét? Megláttad-e azt a Krisztust, aki miattad otthagyta a Mennyországot, törékeny gyermekként megszületett egy betlehemi istállóban, és végül önként odaadta életét érted. Láttad-e Őt úgy, mint Simeon, Anna, Keresztelő János, a parázna asszony?  Vagy a büszkeség, a gőg, az irigység téged is épp oly vakká tesz, mint Kajafást, Heródest vagy Pilátust? Aki meglátta Őt, annak az élete nem maradhatott a régi. Aki találkozott vele, annak fel kellett hagyni a régi életével, ahogyan Zákeus és Lévi is tette. Zákeus nem szedhetett többé vámot saját zsebére, Lévinek fel kellett állnia a vámszedő asztal mellől, a Gadarában megszabadított embernek haza kellett mennie, hogy az evangélium az ő otthonába is eljusson.

Isten üdvözítő kegyelme arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk e világban. Miért is kell nekünk így élni? Nemcsak azért, mert ez illik a hívő emberhez, hanem azért is, mert várjuk a mi boldog reménységünket, a mi üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését. Erről szól az advent. A várakozás mindig nehéz dolog, főleg, ha azt tapasztaljuk, mint a tíz szűz példázatában, hogy késik a vőlegény. De aki mindvégig kitart, az üdvözül, megmenekül. Mert Isten Fia ama napon nemcsak kegyelemmel jön, hanem ítélettel is. Hogy megítélje azt a világot, mely látta Őt, hallotta a róla szóló evangéliumot, mégis visszautasította azt. Te ma mit teszel ezzel a kegyelemmel? Az adventi koszorún meggyújtott első gyertya azt az evangéliumot hirdeti, hogy ma még lehet, ma még szabad, de egyszer az utolsó gyertya is csonkig ég majd, s akkor lejár a kegyelmi idő. Ahogy a tíz szűz példázatában bezárták az öt balga előtt az ajtót, úgy zárják be előtted is a mennyország kapuját. Az öt balga hiába kérte, hogy engedjék őket is be, a vőlegény azt mondta nekik: „Nem ismerlek benneteket.” Milyen fájdalmas lesz majd az Úr Jézus szájából hallani ezeket a szavakat.

Az Úr Jézus azért adta az Ő életét, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely a jó cselekedetekre törekszik. Ma oly kevés emberben látni a jóra való törekvést és igyekezetet. Ki-ki igyekszik a maga hasznát nézni, és senki sem nézi a másét. Nekem legyen jó, nekem legyen több. Hol vagyunk attól az önfeláldozó szeretettől, amire Jézus tanított. Aki sohasem a maga hasznát nézte, mindig csak a másét. Bár tudta azt, ha szombaton gyógyít, akkor Őt fogják majd támadni, de akkor sem törődött vele, hanem azt nézte, akinek szüksége volt rá, aki így kiáltott utána: „Dávidnak fia, könyörülj rajtam!” Te utánad hányan kiáltottak már, hogy könyörülj, irgalmazz, segíts, szükségem van rád, s te egyszerűen elfordítottad a tekinteted, mert sietsz, esetleg ellökted azt a kezet, ami azért nyúlt feléd, hogy felemeld, de neked túl piszkos volt az a kéz. Megtesszük ezt nemcsak az utca koldusával, de még a hozzánk legközelebb állókkal is: szülő a gyermekkel, gyermek a szülővel. Merthogy kölcsönkenyér visszajár.

Hát nem kegyetlen az ember? Hol van az irgalmas Isten az életedből? Hogyan várod vissza Krisztust, ha nem ismered Őt, ha megmaradsz a vámszedő asztalod mellett, ha továbbra is csak a magad malmát hajtod, mint Zákeus tette egykor? Ismerd meg a kegyelmes Istent, aki meg tud tisztítani és gyermekévé fogad, az atyai ház örökösévé. Légy irgalmas, amilyen irgalmas hozzád Jézus! Ne szorongasd a szolgatársad nyakát azért, mert tartozik neked, ne felejtsd, egykor te is adós szolga voltál. Egykor te is az út porában ültél, egykor te is vak és mezítelen voltál. Ma légy irgalmas, ma légy türelmes, ma légy alázatos és hálás. Mert amid van, azt mind Istentől kaptad: a családod, az egészséged, az autód vagy a házad. Légy hálás a megváltásért, hogy megjelent az üdvözítő kegyelem, mely életeket átformál és tulajdonává tesz. Ámen.

Barta Attila 
fornosi lelkipásztor

Forrás: Kárpátalja hetilap

Nyitókép: Pixabay