Vasárnapi üzenet

Aquilla és Priscilla egy zsidó, majd zsidó keresztyén házaspár, kik Pál számára a szolgálat hátterét biztosították hosszú időn keresztül. Nem tudott volna Pál olyan hatékony és kitartó munkát folytatni, ha nem lettek volna mögötte, akik imádkoznak érte, és az anyagi kereteit is biztosítják. Főleg fontos volt ez a gondoskodás Korinthusban, ahol összetalálkoztak, és sok gondja volt az apostolnak, különösen szüksége volt a kitartásra.

 Korinthus egy nyüzsgő és züllött kereskedőváros volt, sok nyelv és nemzetiség keveredése. Mindkét félnek idegen a környezet (nagy valószínűséggel zavaró is). Egyértelmű isteni vezetésként ismerték fel a találkozást, hogy itt találkoztak, közös nyelvű, kultúrájú és gondolkodású emberek (mi olykor még a magunk falujában sem találunk egymásra olyanokkal, akikkel közös vonásunk van). Nem véletlen, hogy együtt vagyunk, egy közösségben. Sok olyan közös pontunk van, mely összeköt, és melyben egymást kiegészítjük. Nem tudunk meglenni egymás nélkül.

Aquillát és Priscillát mindig együtt említik. Elválaszthatatlanok voltak egymástól. Ez az alapkapcsolatuk volt a további kapcsolatfejlődésük, megmaradásuk, kiegyenlített szolgálatuk forrása. A hitélet fejlődését a társ vagy megerősíti, vagy visszafogja. Nincs más lehetőség. Hatalmas erő tud lenni egy hívő társ, akivel együtt lehet imádkozni, és közös a szolgálatuk. Valamikor az egyik, valamikor a másik erősebb, és így felváltva tartják egymást, ezért kiszámíthatók. A magányos ember, aki nem hagyja magát tartani, kiszámíthatatlan. A gyülekezet fejlődését a hívő párok tudják továbbvinni. A missziónak, a családokat kell megcélozni.

Másokat is befogadtak és tanítottak. Olyanokat, akik nem voltak a legbékésebb természetűek, pl.: Apollóst (Ap. csel. 18, 26), aki nagy bátorsággal szólt Keresztelő János tanításáról. De a házukban mindig gyülekezet volt. Nemcsak Korinthusban, hanem később visszaköltözhettek Rómába (már itt köszönti Pál őket a római levélben). Akik egymást el tudják fogadni, azok másokat is.

Befogadták Pált az otthonukba, és megosztották Pállal a javaikat. A gyakorlati szeretet a mai önző világban hatalmas világító eszköz. Amikor azt sugallja minden média, hogy valósítsd meg önmagad mindenáron. Te vagy az első helyen. Ismét meg kell tanulni a közösségi együttélést: a közös munkát, szórakozást, segítést stb. Az atomizálódott közösségeknek nincs jövője. Aztán hatalmas bizonyságtevés, amikor egymáshoz tudunk alkalmazkodni, és megosztjuk egymással a türelmünket ebben a türelmetlen korban. De együtt tudtak dolgozni a mindennapi kenyérért is. Mert kiderült, hogy közös a mesterségük: sátorponyva-készítés. Akkoriban ez egy jól menő szakma volt, mert a katonaság felvásárolta a vízhatlan ponyvát a katonai sátrak elkészítéséhez. Meg kell tanulni közösségben gondolkodni és egymást kiegészíteni. Megosztani egymással a türelmünket, és az biztos, hogy kamatozni fog: a családban békével és szeretettel, a gyerekeinkkel való kapcsolatban kezelhetőséggel, a munkában a munka eredményével, a gyülekezetben testvériséggel, a nemzetben erős összetartással, az egyházban megtérésekkel.

Radvánszky Ferenc
református lelkipásztor

(szerk.: Tóth János)

Forrás: karpataljalap.net