Vasárnapi üzenet
„Kiment a magvető vetni. Vetés közben némelyik mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak.” (Lk 8,5)
A magvetőről szóló példabeszédben azt látjuk, hogy mi minden történhet a vetőmagokkal, milyen feltételei vannak a jó termésnek. Érdekes, hogy a vetőmag ugyanaz, a befogadó környezet más, és ezen múlik a termés sikere, illetve sikertelensége. Gyakran, bár kimondatlanul, a keresztény ember azt várja, hogy Isten oldja meg az életében a nehéz helyzeteket, kihívásokat. Vagyis a felelősséget az Istenre hárítva és egyedül tőle várva a megoldást, saját felelősségéről megfeledkezik. Természetesen, rá kell bízni az életünket a mi Urunkra, de ez soha nem jelenti azt, hogy nekünk ne kellene megtennünk, amit megtehetünk. Sajnos, gyakran olyan keretek közé szoríthatjuk magunkat, ahonnan látszólag tehetetlennek tűnünk. Így zárkózhat be bárki a gyűlöletbe, keserűségbe, bosszúvágyba… Bizony, az ember szíve is megkeményedhet, mint a kő, vagy magatartása és lelke tövisessé, szurkálóvá válhat. Nagy kérdés, s nyilván mindenki saját maga számára tegye fel: ha emberi kapcsolataimra gondolok, szeretteimre, a rám bízottakra, akkor milyennek látom az életemet, a lelkemet? A jó föld ugyanis százszoros termést hoz. Ha nagyon sivár az ember érzelmi világa, ha soha semmivel nincs megelégedve, vagy mindig másokat hibáztatva próbálja igazolni önmagát – ez néhány példa csupán, sokat lehetne még itt megemlíteni –, nem mondhatjuk, hogy jó talaj a lelke Isten igéjének. Hányszor láthatjuk, és talán érezhetjük is, hogy olyan szívesen osztogatnak emberek tanácsokat. De ha az egyszerű gazdálkodó világra tekintünk, akkor azt tapasztaljuk, hogy szívesebben fogadnak el olyan farmertől, földművestől tanácsot, akinek a gazdasága virágzik, s nyilván kevésbé attól, akinek a földjei tele vannak gazzal és bogánccsal. Nagyon fontos átgondolni, és megérteni, hogy nekünk maga az Isten nyilatkoztatta ki, hogyan éljünk Vele és a minket körülvevő emberekkel. Az Isten Fia vére és szenvedése árán váltott meg minket. Többet tett, mint amit bárki elképzelhetett vagy elvárhatott volna. Mindezt azért, mert szeret minket. Mindezt azért, hogy ne keményedjen meg a szívünk, mint a kő, hogy ne bántsuk a másikat… Mielőtt bárki elkezdene megművelni egy földterületet, felméri, mennyi munka lesz vele. Ezért fontos reálisan látni saját életünket, lelkünket és emberi kapcsolatainkat. Azt a munkát, amit nekünk kell befektetnünk és elvégeznünk, nem várhatjuk mástól. Vizsgáljuk meg életünket, és gondolkodjunk el azon, hogy mire hív meg minket aktuálisan a minket szerető Istenünk, hogy mi is százszoros termést hozzunk az Isten dicsőségére és környezetünk örömére. Ámen!
Ábrány Krisztián
csepei görögkatolikus áldozópap