Vasárnapi üzenet: a gazdag ember és a szegény Lázár

Anyaszentegyházunk a pünkösd utáni 22. vasárnapra a gazdag emberről és a szegény Lázárról szóló (Lk 16, 19-31) evangéliumi rész olvasását jelöli ki számunkra.

Ezt a részt Jézusnak az a mondata előzi meg, amely választás elé állítja az embert: „Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak” (Lk 16, 13b). Hisz „egy szolga sem szolgálhat két úrnak; mert vagy egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti” (Lk 16, 13a). A gazdag ember a mammonnak, a pénznek szolgált egész lényével, hisz bíborba, patyolatba öltözködött és mindennap fényes lakomát rendezett, s ugyanakkor híján volt mindenfajta felebaráti szeretetnek. A szegény embert, Lázárt, semmibe vette, nem segített rajta annak ellenére, hogy ő nem sokat kért, csak a gazdag ember asztaláról lehullott morzsákból szeretett volna jóllakni. Majd mindketten meghalnak. Lázár Ábrahám kebelére, a mennyországba jut, ahol megvigasztalódik, míg a gazdag ember a pokolba kerül. A kínok között sínylődő ember kéri Ábrahámtól, hogy küldjön Lá­zárral egy ujjhegyni vizet, de Ábrahám azt feleli neki, hogy lehetetlen ezt teljesíteni, hisz köztük nagy szakadék van. A gazdag ember erre azt kéri Ábrahámtól, hogy küldje el Lázárt testvéreihez, hogy legalább ők megmeneküljenek, de a pátriárka visszautasítja őt mondván: „Van Mózesük és prófétáik, hallgassanak azokra”. Ábrahám ezzel azt fejezi ki, hogy Mózes és a próféták a szegény ember megsegítésére szólították fel a népet. Mózes ötödik könyvében ezt olvashatjuk: „Ha szegénységre jut valaki a testvéreid közül…akkor ne keményítsd meg szívedet, s ne zárd be kezedet, hanem nyisd meg a szegény előtt” (MTörv 15, 7-8a). A gazdag ember így folytatja: „Nem úgy, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, bűnbánatot tartanak”. A pátriárka így felel: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a hallottak közül támad is fel valaki, annak sem fognak hinni”. Jézus ezt a példabeszédet többek között azoknak a kapzsi farizeusoknak mondja, akik a példabeszéd elhangzása előtt kigúnyolják Jézust. Ők a mózesi törvényt csak felszínesen tartották meg, így hát valójában nem hallgattak rá, s nekik hiába támadt fel Krisztus, nem hittek benne, bűnbánatot nem tartottak.
Majd két évezreddel e példabeszéd elhangzása után, a mai keresztény embernek, nekem is fel kell tennem a kérdést, hogy hogyan használom fel mindazt a jót, amellyel a Jóisten megajándékozott. Mennyire tudok segíteni az engem kérőknek, akik rászorulnak könyörületemre? Mennyire tudom Istent szolgálni és nem a mammont, a földi javakat, amelyeket moly és rozsda emészt, s tolvajok ellopnak? Hisz a földi javakért való szorgoskodástól és a sokban való törődéstől fontosabb a mi Megváltónk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus Igéje, amely el nem vétetik soha. (vö. Lk 10, 28-42).

Fülöp János
görögkatolikus áldozópap