Vasárnapi üzenet: „A te méltóságod dicső fényéről, …” Zsoltárok Könyve 145: 5-6-7

„A te méltóságod dicső fényéről, és csodálatos dolgaidról elmélkedem, rettenetes voltod hatalmát beszélik és én a te nagyságos dolgaidat hirdetem. A te nagy jóságod emlékeiről áradoznak, és a te igazságodnak örvendeznek.” Zsoltárok Könyve 145: 5-6-7

Ez a bibliai igerész az Isten mindenhatóságáról és emberi ésszel sokszor felfoghatatlan igazságáról szól, amely igazságot a Református énekeskönyv éneke is megfogalmazza a 458. énekben: „Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van – Bölcs terveit megérleli.”

Advent a várakozás ideje, Isten igazságának elérkezése a sokszori igazságtalan világba. Isten igazsága a Szeretet, amely Jézus Krisztus születésében, Földön való megjelenésében, és az emberekért való váltság beteljesítésében jelent meg, és létezik ma is. Jézus földi szolgálatában jelenik meg az igazság gyakorlati valósága – aki Őt el tudja fogadni és hisz az Ő szavának, annak üdvössége van Isten Igazsága szerint, aki viszont elfordul tőle vagy más igazságot keres, annak Istentől nem lesz jutalma, sem örök élete.

Isten igazsága különbözik az emberi igazságtól vagy elgondolástól. Sokszor azt gondoljuk vagy gondolják az emberek önmagukról, döntéseikről, hogy igazságosak, helyesek. Pedig ha életünket, döntéseinket Isten Igéjével vizsgáljuk, meg, akkor lehet, hogy mégis igazságtalan. Mert Isten igéje és igazsága a kegyelmet, a könyörületet, a megbocsátást, a másik ember megsegítését és életünk javainak, lelki és testi kincseinek megosztását parancsolja.

A keresztény embernek ezt észre kell vennie, és cselekednie a mindennapi élete során. Ezzel szemben emberi „nagy igazságunkban” elfelejtjük ezt. Elfelejtjük, hogy Istentől függünk és mindenünk Istentől van. Ő az, aki adta, és Ő az, aki ezt el is veheti, abban az esetben, ha emberi saját magunkból fakadó igazságunk szembemegy Isten igazságával.

Mert Isten igazsága a mi sokszori emberi vagy embertelen igazságunkkal szemben érthetetlen. Mi, emberek sokszor adunk igazat annak, aki nekünk szimpatikus, aki a mi érdekeinknek megfelel, nézünk el olyan dolgokat személyeknek, amit más embereknél megbocsáthatatlannak ítélünk. Ehelyett Isten így szól: „Irgalmas és könyörületes az Úr, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű” (8. vers). „Az Úr megtámogat minden elesendőt, és felegyenesít minden meggörnyedtet” (14. vers).

Tehát Isten nemcsak azokat részesíti igazságában és szeretetében, akik erősek, kitartóak, emberi értelemben kiválóak, hanem azokat is észreveszi és gondviselésében hordozza, akik a világ szemében nem olyan fontosak – vagy gyengék, vagy elesettek, vagy segítségre szorulnak.

Isten ebben az igerészben is, advent csendes várakozásában is, ezt hozza elénk, hogy tanuljuk meg Istentől és az Igéből, mit jelent szeretni, és ezt a szeretetet a világban megélni embertársaink felé, megbocsátani, az elfordulás és a gonoszság gyakorlása helyett odafordulni, és jót cselekedni felebarátaink életében is, és nemcsak a saját érdekeinket nézve.

Észrevenni az elesettet, a rászorulót, a bajban lévőt, és segíteni, mert Isten igéje és Igazsága erre tanít.