VI. Tóháti Sportnap Bótrágyon

Hatodik alkalommal valósulhatott meg a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) által életre hívott Tóháti Sportnap szeptember 21-én Bótrágyon. Az esemény főszervezője idén a Bótrágyi Református Egyházközség volt, mely hét gyülekezet ifjúsága számára szolgált versenyszámokkal különböző sportágakban.

A programsorozatot Radvánszky Ferenc lelkipásztor áhítattal nyitotta meg, melyet a megmérettetések követtek. A résztvevők tíz különböző sportágban próbálhatták ki magukat, ezek között voltak egyéni és csoportos feladatok is. A versenyszámok közt szerepelt pl. a kerékpározás, a célba dobás, a futball és a tenisz. A sportvetélkedők végeztével minden résztvevő elismerő oklevelet kapott, a legügyesebbek pedig éremmel és ajándékpólóval távozhattak.

A szervezők a lelki táplálék és a sportolás lehetősége mellett finom ételekkel is készültek, melyekért hála illeti az egyházközség legszorgosabb háziasszonyait.

Az esemény zárásaként Bernáth Tamás lelkipásztor hirdetett igét a jelenlévőknek.

Ezúton is Isten gazdag áldását kívánjuk a szervezők és segítők életére!

Tóth Krisztina

Kárpátalja.ma