Vigyázat, aknaveszély!

Tele van aknázva a napom: egy összetört gitár, egy meggondolatlan szó, egy elfelejtett találkozó – mind nagyszerű lehetőség arra, hogy megromoljon a kapcsolatom a másikkal.

Reggel 6. Csörög az ébresztőóra. Álmos szemekkel az íróasztal felé kóválygok – a nagy lámpát nem akarom felkapcsolni, mert még a többiek alszanak. Reccs! Hát ez meg mi volt? Semmit se látok. Végre elérek az íróasztalhoz. A szobatársam gitárja. Igaz, csak egy műanyag játékgitár, de akkor is. Mit szól majd, ha fölébred? Egyébként meg minek teszi a földre, hogy belelépjek?!

Tele van aknázva a napom: egy összetört gitár, egy meggondolatlan szó, egy elfelejtett találkozó – mind nagyszerű lehetőség arra, hogy megromoljon a kapcsolatom a másikkal. Legtöbbször rosszindulatra sincs szükség: a hajón található kulturális és nyelvi kavalkád önmagában is éppen elég félreértésre ad okot.

Az aknákkal kapcsolatban egy fontos dolgot tanultam: azt, hogy – bár ez sokszor ellentmond az érzéseimnek –, sosem a másik ember az ellenségem: a színfalak mögött mindig a nagybetűs Ellenség mozgatja a szálakat, aki örömét leli abban, hogy Isten gyermekeit egymás ellen fordíthatja.

Ha szétnézek magam körül, el kell ismernem, jó munkát végzett: kétezer év alatt sikerült ezernyi felekezetre szabdalni Krisztus testét, s ki tudja, hány házas-, munka- és szobatársat fordított már egymás ellen.

Ma reggel én vagyok a terítéken, meg a szobatársam. Az, akivel mindennap találkozom – hát persze, logikus. No, de ezúttal pórul járt. Istennek hála, sikerült keresztüllátnom a saját haragom szitáján, úgyhogy elővettem egy papírt meg egy tollat, s ezt az üzenetet hagytam az asztalon:

„Bocs, én törtem össze. Ha akarod, kifizetem. Viktor”

Aknaveszélynek vége. Legalábbis egy időre.

Szabó Viktor