21 éves a hrivnya

Az ország augusztus 25-én ünnepelte az ukrán nemzeti valuta, a hrivnya 21. születésnapját. Ukrajna elnöke 1996-ban ezen a napon adta ki A pénzreformról Ukrajnában című rendeletét, melynek értelmében 1996. szeptember 2-ától forgalomba került az ország nemzeti valutája, a hrivnya – idézi fel az UNN hírügynökség.

Az Ukrán Nemzeti Bank (UNB) sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a saját pénznem bevezetésének szándéka már az Ukrán Szocialista Köztársaság Legfelső Tanácsának 1990. július 16-án kiadott Deklaráció Ukrajna Állami szuverenitásáról című dokumentumában, illetve az ugyanazon év augusztus 3-án elfogadott Az Ukrán SZSZKSZ gazdasági önállóságáról című törvényében megfogalmazódott.

1992. január 10-én döntés született a többszöri felhasználású kuponok bevezetéséről, amelyek javarészt felfogták az országban akkoriban elszabaduló infláció hatását. Amikor 1992 novemberében végérvényesen kivonták a forgalomból a rubelt Ukrajna területén, az egyetlen fizetőeszköz az országban az ukrán karbovanec maradt, amelyet a készpénzforgalomban az UNB kuponja helyettesített.

Négy évvel később, 1996. augusztus 25-én jelent meg Ukrajna elnökének rendelete A pénzreformról Ukrajnában, amely az év szeptember 2-ától a gyakorlatban is a hrivnyát, illetve az annak századrészét érő váltópénzt, a kopijkát tette meg az ország nemzeti valutájává. A rendelet értelmében 1, 2, 5, 10, 20, 50 és 100 hrivnyás bankjegyeket, illetve 1, 2, 5, 10, 25 és 50 kopijkás érméket hoztak forgalomba, miközben beszüntették az ukrán karbovanec kibocsátását.

Ugyancsak 1996. szeptember 2-án kezdték meg az ukrán karbovanec hrivnyára váltását 100 000 ukrán karbovanec = 1 hrivnya árfolyamon. Ebben az időszakban a két fizetőeszköz, a karbovanec és a hrivnya párhuzamosan voltak forgalomban a karbovanec teljes kivonásáig.