A Beregszászi Művelődési Ház felújítását tervezik

A Beregszászi Művelődési Ház felújítását tervezik a közeljövőben – nyilatkozta Babják Zoltán, a város polgármestere a Pulzus Rádiónak.

– Haladást értünk el a művelődési ház felújítása terén. A tervező cég úgy vélte, hogy nem fogjuk tudni biztosítani a felújítás után azokat a tűzvédelmi előírásokat, amelyeket a 2021–22-es szabályok követelnek majd tőlünk, ezért bővíteni fogjuk az építkezési területet.

Babják Zoltán elmondta, hogy a művelődési ház néhány éven belül készülhet el.

– Egy roppant korszerű művelődési háza lesz Beregszásznak néhány éven belül. Ehhez viszont meg kellett lépnünk azt, hogy bővítsük azt a telket, amin most áll. Ebben sikerült támogatást nyerni a képviselők oldaláról, s így egy nagyobb földterületen újulhat meg az intézmény.

A polgármester arra nem tért ki, hogy milyen forrásból valósítják meg az építkezést.  

Kárpátalja.ma