A gázáremelések leállítását kéri a megyei tanács

Május 28-án tartotta soros ülését a Kárpátaljai Megyei Tanács, ahová ezúttal beengedték azoknak a civil szervezeteknek is az aktivistáit, akik a megyeháza előtt már több alkalommal is tüntettek a lakossági közüzemi árak drasztikus emelése ellen. A megyei tanács elnöke és Kárpátalja kormányzója kitüntetéseket adott át vidékünk fejlődését előmozdító honfitársainknak.
A tiltakozók a tanácsülés kezdetén az elnöki pulpitusra ragasztottak egy molinót a következő felirattal: „Az ukrán nép érdekeinek elárulói”, mely alá felsorolták az összes jelenlegi parlamenti párt nevét. A molinón volt egy kép is, melyen Ukrajna elnöke, miniszterelnöke és az Ukrán Legfelsőbb Tanács elnöke volt látható. A molinó a tanácsülés végéig a pulpituson maradt.
Volodimir Hrojszman, az Ukrán Legfelsőbb Tanács elnöke levélben fordult a megyei tanácsokhoz, arra kérve őket, hogy készítsenek a közigazgatási reform végrehajtásával kapcsolatos tervet, és azt a képviselők határozatban erősítsék meg. A házelnök levelét Volodimir Csubirko, a megyei tanács elnöke olvasta fel, aki ezt követően a képviselőkkel egyetértésben a következő ülésre napolta el a kérdést, hisz szerinte ebben az ügyben elsősorban helyi szinten kell dönteni.
A megyei tanácsban a lakossági rezsiköltségek emelésével kapcsolatban a Jedinij Centr (Egységes Centrum) párti képviselők előre megfogalmazott felhívását olvasták fel, amely ellen élesen tiltakoztak a teremben lévő aktivisták. A „Tarifnij majdan” aktivistái követelték, hogy a megyei tanács a központi kormányzathoz és az árakat megállapító nemzeti bizottsághoz intézett felhívásában követelje, hogy ne emeljék a tervezett módon a lakossági földgáz és elektromos áram árát.
Végül a tanács figyelembe vette az aktivisták követeléseit is a felhívásuk szövegének összeállításakor, melyben a tervezett áremelések eltörlését, és olyan gázárak megállapítását kérik, amelyeket ki tud fizetni egy ukrán átlagember. Javaslatokat és terveket kérnek azzal kapcsolatban, hogy egy magánház hogyan álljon át alternatív fűtésre. Továbbá követelik az energetikai szektorban tapasztalható korrupciónak és az oligarchák befolyásának megszüntetését.
A képviselők foglalkoztak más fontos kérdésekkel is, döntöttek az állami forrásokból finanszírozott lakásépítésekről, komplex programot fogadtak el a terrorelhárítási műveletben részt vevők és azok családtagjainak támogatásával kapcsolatban. Döntés született arról, hogy azoknak a betegeknek, akik külföldi transzplantációs műtétre szorulnak, egyszeri pénzbeli támogatást utalhatnak majd ki.
Környezetvédelmi kérdésekre is kitért a testület, megerősítették az állam által védett, Kárpátalján őshonos növények listáját, és elfogadták Kárpátalja és a szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közös fejlesztési programját. Újra kérték a miniszterelnököt, hogy biztosítson forrást a Beregszászt elkerülő út megépítésére.
A megyei gyermekkórház főorvosának Jevhen Zsupánt, a megyei tanács képviselőjét jelölték ki.
A tanács ülésén Volodimir Csubirko, a megyei tanács elnöke és Vaszil Hubal kormányzó kitüntetéseket adott át elismert kárpátaljai személyiségeknek, akik tevékenységükkel hozzájárultak Kárpátalja fejlődéséhez. Kitüntették többek között Balogh Klárát, Ukrajna érdemes művészét, Milován Sándort, a KMKSZ tiszteletbeli elnökét, a megyei tanács képviselőjét, Volodimir Mikita festőművészt és Spenik Ottó akadémikust, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Ungvári Elektrofizikai Kutatóintézetének igazgatóját.

dózsa