Zalusznij

A hadkötelesek mozgáskorlátozása – pontosított a vezérkar

Pontosították az Ukrán Fegyveres Erők keddi bejelentését, miszerint engedély nélkül a hadköteleseknek tilos elhagyniuk a lakóhelyüket hadiállapot idején.

Valerij Zaluzsnij, Ukrajna Fegyveres Erőinek főparancsnoka kedd délután kijelentette, hogy

csak azoknak a hadköteleseknek kell kérniük engedélyt a területi központtól vagy a hadkiegészítő parancsnokságtól, akik a lakóhelyüket akarják megváltoztatni.

Ezt Jevgenyija Rjabeka, az Odesszai Állami Katonai Adminisztrációhoz tartozó Polgári Tanács vezetője, a hivatal szóvivője közölte július 5-én.

Rjabeka kifejtette: ma tárgyalnak a dokumentum jogi megszervezéséről és módosításairól.

A vezérkar bejelentése a nyilvánosságban nagy felháborodást keltett,

Zaluzsnij reagált a keddi nyilatkozata utáni felháborodásra.

„Emlékeztetek mindenkit, hogy háború dúl, és a hazának szüksége van önökre!”

– nyilatkozta. Hozzátette: akik még nincsenek katona nyilvántartásba véve, tegyenek ez ellen.

Azt is elmondta, hogy a katonai parancsnokság nem akadályozza az emberek mozgását.

Kárpátalja.ma

Nyitókép: Ukrajna Fegyveres Erőinek sajtóosztálya