A kárpátaljai magyarság jogi helyzetéről tájékozódott Trócsányi László Ungváron

A kárpátaljai magyarság jogi helyzetéről tájékozódott csütörtökön Ungváron Trócsányi László igazságügyi miniszter, aki a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökségének tagjaival és Kárpátalja megye vezetőivel folytatott megbeszéléseket.

A KMKSZ vezetésével tartott találkozót követően Trócsányi László, aki kétnapos munkalátogatásra érkezett a Magyarországgal szomszédos ukrajnai megyébe, az MTI érdeklődésére elmondta, Kárpátaljai látogatásának célja elsősorban az, hogy igazságügyi miniszterként közelebbről megismerje a helyi magyarság s általában véve az ukrajnai kisebbségek jogi helyzetét, különös tekintettel a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatást érintő jogszabályokra. Hozzátette: „a KMKSZ vezetőivel folytatott megbeszélés során összehasonlítottuk a kárpátaljai magyarság és a többi határon túli magyar közösség helyzetét, külön érintve a délvidéki magyarság autonómiájával kapcsolatos kérdéseket. Szóba került az is, miként lehetne felvetni nemzetközi színtéren, hogy az Ukrajnában egyébként meglévő jogszabályok gyakorlati alkalmazása sokszor problematikus.”

Az igazságügyi miniszter azt is elmondta, hogy a KMKSZ vezetőivel áttekintették az ukrajnai közigazgatási reform keretében tervezett decentralizáció ügyét, így a települések összevonása kapcsán felvetődő problémákat. Mint kifejtette, a megbeszélésen szóba került, hogy Magyarország milyen szakmai támogatást tudna nyújtani a kárpátaljai magyar közösségnek a reformokat illetően, és az Igazságügyi Minisztérium hogyan segíthetné a KMKSZ-t nemzetközi jogi fórumokon.

Trócsányi Lászlót hivatalában fogadta Vaszil Hubal, Kárpátalja megye kormányzója és Volodimir Csubirko, a megyei tanács elnöke. A megbeszélésen részt vett Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, az ukrán parlament képviselője és Volodimir Szmolanka, az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) rektora, valamint a magyar és a jogi kar dékánjai.

A találkozó után tartott sajtótájékoztatón az igazságügyi tárca vezetője kifejtette: vendéglátóival egyetértett abban, hogy Kárpátalján jelenleg legfontosabb kérdés, hogy béke és stabilitás legyen. „Arról biztosítottam tárgyalópartnereimet, hogy Magyarország mindent megtesz ennek érdekében, és minden segítséget megad ahhoz, hogy Kárpátalján kialakuljon egy európai struktúra, amelyben a gyakorlatban is működnek a jogszabályok” – fogalmazott. Megjegyezte, örömteli, hogy Kárpátalját eddig elkerülték a nagyobb konfliktusok, jóllehet van egy félelem az emberekben, ami sokakat az ország elhagyására késztethet. Magyarország abban érdekelt, hogy az emberek a szülőföldjükön maradjanak, s ennek érdekében kész is tenni, így a többi között közreműködik a közös határtérség – akár uniós források bevonásával is történő – fejlesztésében, a munkahelyteremtésben.

Trócsányi László azt is közölte, hogy az UNE vezetőivel megvitatta, miként lehetne fejleszteni a magyar nyelvű jogászképzést az ungvári egyetem jogi karán, beleértve a kárpátaljai jogászhallgatók magyarországi részképzését. Elmondása szerint szóba került az egyetemen magyar nyelven folyó képzés bővítésének lehetséges további magyarországi támogatása is. Hangsúlyozta, hogy felajánlotta Kárpátalja megye vezetőinek az Igazságügyi Minisztérium segítségét a közigazgatási és strukturális reformok megvalósításához.

Vaszil Hubal kormányzó a sajtónak elmondta, hogy tájékoztatta Trócsányi Lászlót a kárpátaljai magyar oktatás helyzetéről, köszönetet mondott neki azért, hogy a magyarországi befektetők nem számolták fel tevékenységüket Kárpátalján és a válság ellenére a megyében maradtak. Mint kifejtette, kérte az igazságügyi tárca vezetőjét, hogy segítse elő az együttműködés szorosabbra fűzését a magyarországi és a kárpátaljai rendőrség, ügyészség, valamint igazságügyi szervek között. Kiemelte, szeretné, ha Magyarország közbenjárna, hogy a kishatárforgalmi övezet Kárpátalján a jelenlegi 50 kilométerről 100 kilométerre bővüljön.

Trócsányi László kárpátaljai látogatásama Beregszászban folytatódik, ahol részt vesz és beszédet mond a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévzáró és diplomaátadó ünnepségén.