A magyar nyelv is használható a bíróságokon Ukrajnában

Az ukrán alkotmánybíróság decemberi döntése szerint nem alkotmányellenes a regionális vagy kisebbségi nyelveknek az államnyelvvel azonos szintű használata a bíróságokon, így a magyar nemzetiségű ukrán állampolgárok is anyanyelvükön intézhetik peres ügyeiket

– írta csütörtöki számában az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap.

Az újság által megkérdezett Gaál Lajos, a Beregszászi Városi-Járási Bíróság elnöke szerint Beregszászon biztosítottak azok a feltételek, amelyek a törvény nyelvhasználatra vonatkozó rendelkezéseit szavatolják, hiszen az ukrán állampolgárok nem kizárólag ukrán nyelven kérhetnek jogorvoslást. A beregszászi bíróságon – tette hozzá – ezt magyarul vagy oroszul is megtehetik, s ezt az igazságszolgáltatásnak el kell fogadnia. Az érintettek a bírósági döntés ellen regionális vagy kisebbségi nyelven is fellebbezhetnek – mondta, megjegyezve, hogy a bíróság nyelvi alapon ezt nem utasíthatja el. Gaál azt is elmondta, hogy a beregszászi bíróságnak két tolmácsa van, az öt bíró közül pedig hárman jól beszélnek magyarul. A tárgyalások azonban csak államnyelven folynak, és ezen hozzák meg az ítéleteket is – fejtette ki. Ha a vádlott nem tud ukránul, tolmácsot biztosítanak számára a tárgyalás teljes idejére, s amennyiben magyar, az anyanyelvén kapja meg a bírósági ítéletet is – emlékeztetett. A szakember úgy vélte, hogy a bíróságok „többnyelvűsítése” nem veszélyezteti a működésüket, jóllehet az ilyen tárgyalások időigényesebbek. A beregszászi bíróságon azonban ezt már megszokták, hiszen számtalan többnyelvű tárgyalást lefolytattak. Az ukrán perrendtartási törvény az egész országra érvényes, ezért a bíróságok szükség esetén mindenütt kötelesek tolmácsot biztosítani – mutatott rá egyebek mellett a beregszászi bíróság elnöke. Ugyanakkor azt, hogy alkalmaznak-e tolmácsot a bírósági tárgyalásokon, mindig az adott ügyet tárgyaló bíró dönti el – tájékoztatta az újságot Mihajlo Kaminszkij, a Kárpátalja Megyei Fellebbviteli Bíróság titkárságvezetője. A fellebbviteli testület – tette hozzá – nem alkalmaz főállású fordítót, mivel csak ritkán van rá szükség, így a bíró rendelheti el azt is, ki legyen az alkalmi tolmács, akinek eskü alatt kell teljesítenie a vállalt feladatot.

 

forrás:MTI.hu