A magyarokra való tekintettel nem tart rendezvényt a Szvoboda március 15-én Beregszászon

Beregszász magyarságára való tekintettel nem tart rendezvényt idén március 15-én a városban a Szvoboda (Szabadság) párt, amely Kárpát-Ukrajna kikiáltásának 75. évfordulójáról Huszton emlékezik meg ugyanezen a napon – jelentette ki Vaszil Vovkunovics, a nacionalista párt beregszászi járási szervezetének elnöke egy Beregszászon tartott tanácskozáson.

Mint hangsúlyozta, a párt helyi szervezete azért határozott úgy, hogy az 1939-ben kikiáltott Kárpát-Ukrajnával kapcsolatos évfordulós ünnepségét Huszton tartja, mert tekintettel szeretne lenni a beregszászi magyarok érzékenységére. Hozzátette, ez nem jelenti azt, hogy a Szvoboda a jövőben sem fog rendezvényeket szervezni Beregszászon – adta hírül a mukachevo.net hírportál.
A jelentés szerint Vovkunovics megígérte, a párt a rendezvényeiről előre tájékoztatja a közvéleményt, hogy a lakosságnak ne legyen oka nyugtalanságra. Ennek kapcsán kiemelte: „a Szabadság pártnak és a „nemzettudattal rendelkező ukránoknak” mostantól a fő ellenfele a Régiók Pártja (PR), az Ukrán Kommunista Párt (KPU) és a Gajdos István vezette Ukrajnai Magyar Demokrata Párt (UMDP).”
Az MTI érdeklődésére Horkay Sámuel, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) beregszászi önkormányzati képviselője és frakcióvezetője hétfőn telefonon elmondta: a múlt hét végén Babják Zoltán polgármester találkozóra hívta meg a Beregszászon működő politikai pártok és civil szervezetek helyi vezetőit, hogy megvitassa velük a város helyzetét. Erről közös memorandumot kellett volna elfogadniuk, de nem tudtak minden kérdésben megállapodni, így a résztvevők abban maradtak, hogy e héten folytatják az egyeztetést – közölte Horkay.
Varga Béla
MTI