A menekülteket segíti a katolikus egyház nagyböjti élelmiszergyűjtése

Az ukrajnai háború miatt menekülőket és a kárpátaljai magyarokat segíti idén a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Tartós szeretet címmel meghirdetett nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtése.

A testület tavaszi tanácskozása után az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményben azt írták: a hívek felajánlásukat elhelyezhetik a templomokban a március 20-ai, vasárnapi szentmiséken és az azt követő héten.

Emellett a 1356-os telefonszámon hívásonként 500 forinttal lehet támogatni a Katolikus Karitász menekülteket segítő munkáját.

A püspökök testülete köszönetet mond azoknak, akik már eddig is segítettek vagy kifejezték segítő szándékukat.

Felidézték: a Katolikus Karitász az MKPK megbízásából a háború első napjától kezdve gondoskodik a menekültekről és az otthon maradókról. A Barabás-Mezőkaszony határátkelőhelyen az ideiglenes melegedő mellett található a segélyszervezet menekülteket segítő bázisa, ahol 13-15 munkatárs és sok önkéntes is dolgozik. Az első két nap csaknem ötezer menekültet fogadtak a Karitász munkatársai. A segítő ponton pap is szolgál, aki lelki támaszt nyújt a menekülteknek és a segítőknek.

Március 1-jén Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója Kárpátaljára utazott, hogy felmérje az ottani helyzetet, valamint négymillió forint értékű tartósélelmiszer-adományt vitt munkatársaival Munkácsra és Beregszászra.

A tanácskozáson a püspökök döntöttek arról, hogy újabb három évig Écsy Gábor lesz a Katolikus Karitász országos igazgatója, és szintén három évre meghosszabbították a Magyar Katolikus Rádió vezetőinek megbízatását.

Az MKPK minden adózót arra kér, hogy rendelkezzen személyijövedelem-adója 1+1 százalékáról a 21EGYSZA nevű nyomtatvány kitöltésével vagy az eszja.nav.gov.hu oldalon. Emlékeztettek: a 2018-ban benyújtott, bevett egyház technikai számára szóló nyilatkozat újabb nyilatkozat beadásáig vagy a nyilatkozat visszavonásáig érvényes, azt idén is figyelembe veszi a NAV.

Kérték továbbá, hogy azok is ajánlják fel adójuk egy százalékát a Magyar Katolikus Egyháznak, akiknek különböző kedvezmények miatt nulla forint az adójuk. Az egyházaknak biztosított kiegészítő támogatás felosztása ugyanis a rendelkezők száma alapján történik, amelybe a nulla forintról szóló felajánlás is beleszámít – tették hozzá.

A testület döntött arról, hogy Pro Cultura Christiana-díjat adományoz Sarbak Gábor irodalomtörténésznek. Sarbak Gábor a katolikus kultúra, irodalomtörténet, történet- és könyvtártudomány kiemelkedő alakja. Életműve maradandó értéket képvisel, a többi között a Magyar Pálos Rend történeténnek kutatása terén is – olvasható a közleményben.

Forrás: mti.hu