A Rákóczi-főiskola elnöke a Nemzeti Összetartozás Napjának központi ünnepségén

A nemzeti összetartozás napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső emléknap, amelyet 2010. május 31-én iktatott törvénybe az Országgyűlés.

Az erről szóló Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről címet viselő törvényjavaslatot Kövér László és Semjén Zsolt kezdeményezte.

A magyar Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából 2011. június 4-én Budapesten a Szentháromság téren ünnepi rendezvényre került sor. Az eseményen beszédet mondott Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes. A határon túli tanulmányi kirándulásra induló diákcsoportokat Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára, Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára és Halz József, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötte.

Az Országgyűlés tavaly októberben fogadta el azt a határozatot, amely a határon túli magyarlakta területekre szervezett tanulmányi kirándulásokat támogatja. A határozat célja az volt, hogy a Határtalanul! program keretében, összhangban a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvénnyel, a gyermekek tanulmányaik során legalább egyszer eljussanak a határainkon túli, magyarlakta területekre. Így, az élő, személyes kapcsolatok kialakításával megerősödhet bennük az összetartozás érzése.

2474_02A rendezvényen közreműködött a Buda Folk Band. Előadásuk keretében kalotaszegi tánczene, Kárpát-medencei verbunkok, valamint dunántúli és szászcsávási muzsika csendült fel.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárságának meghívására Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke is részt vett az ünnepségen.

Kárpátalja.ma