A salánki görögkatolikusok jótékonysági programjai

A Salánki Görögkatolikus Egyházközség elmúlt fél éve a karitatív tevékenységek jegyében telt.

A közösség jótékonykodása november 12-én egy ingyenkonyha felállításával kezdődött. Az egyházközség önkéntesei által készített ételt a koronavírusos betegeknek és a hátrányos helyzetű salánkiaknak juttatják el. Kedden, csütörtökön és szombaton 30 adag ételt osztanak szét közöttük.

Az ingyenkonyha fenntartására jótékonysági vásárt szerveztek karácsony előtt. Ezen az egyházközségnek a Csoóri Sándor Alap által támogatott hagyományőrző kézműves foglalkozásain készült tárgyait bocsátották áruba. 18 300 hrivenyt sikerült összegyűjteniük.

Az ingyenkonyha önkéntesei

A közösség a főzés mellett egyéb módon – bevásárlás, gyógyszer kiváltása – is segíti a koronavírusban szenvedőket.

Szintén karácsony előtt szervezték meg az Angyalbatyu nevet viselő programot, mellyel csatlakoztak az anyaországi karitász felhívásához. Ennek keretében mintegy 50 ajándékcsomag gyűlt össze az egyházközségben, mely kiegészült az MCC Fitt 80 cipős dobozával. Az egyházközség kézműves csoportja az adakozókat mézeskalács angyalokkal ajándékozta meg. Az összegyűlt ajándékdobozokat a salánki, verbőci, feketepataki, tiszaújlaki, nevetleni, mezőgecsei, borzsovai, tiszacsomai gyerekekhez, a szolyvai gyermekotthon lakóihoz, valamint egy beregszászi hátrányos helyzetű családhoz juttatták el.

Emellett a salánki görögkatolikus közösség 6 nagy gyümölcscsomagot ajándékozott rokkant gyermekek részére, továbbás 29 gyümölcscsomagot osztott ki a karácsonyi műsorban szerepelő gyermekeknek. A Hajdúdorogi Főegyházmegye karitásza jóvoltából 11 pelenkacsomagot kaptak az egyházközség felnőtt beteg tagjai.

Az Angyalbatyu program salánki gyűjtése

A betegek mellett a gyógyítókra is gondoltak: kézműves ajándékcsomaggal köszönték meg a salánki ambulancia 8 egészségügyi dolgozója munkáját.

Februárban gyertyát öntöttek, melynek eladásával szintén az ingyenkonyhát segítették.

Az egyházközség – jelenleg is tartó – húsvéti jótékonysági árverést szervezett, mellyel bevételét a helyi ravatalozó megépítését támogatják.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma