Állami támogatás vagy tartásdíj?

„Egyedül nevelem hároméves és kéthónapos gyermekeimet. Az első férjemtől elváltam, s ő hivatalosan nem fizet nekem tartásdíjat. A második gyermekem apja a nevére vette a fiát, de nem vagyunk egy család, nem élünk együtt. Érdekelne, milyen támogatásra számíthatok a gyermekeit egyedül nevelő anyaként?”

– Ukrajna törvénye A gyermekes családok állami támogatásáról 18. paragrafusának 1. pontja kimondja, hogy a gyermekeiket egyedül nevelő anyáknak járó segélyre az egyedülálló (nem házasságban élő) anyák, egyedülálló örökbe fogadók akkor jogosultak, ha a gyermek keresztlevelében (az örökbefogadási határozatban) nem szerepel a másik szülő (azaz az apa vagy adott esetben az anya) neve, vagy ezt a nevet az illetékes anyakönyvi hivatal az ilyen esetekre megállapított eljárásnak megfelelően az anya (vagy adott esetben az apa, az örökbefogadó) bemondása alapján tüntette fel.

Vagyis mindenekelőtt azt kell tisztázni, hogy egyedülálló anyának minősül-e ön abban az értelemben, ahogyan a törvény ezt a fogalmat a segélyezés szempontjából használja. Leveléből például kiderül, hogy második gyermekének esetében nem kérdéses az apa kiléte, kevéssé valószínű tehát, hogy megítélik utána a szóban forgó állami támogatást.

Ugyanakkor ön a gyermekei után tartásdíjra jogosult. Amennyiben az apák nem járulnak hozzá önként gyermekeik neveléséhez, vagy vita merül fel a fizetendő összeg nagyságát és a támogatás rendszerességét illetően, az anyának a bíróságtól kell kérnie külön mindkét apa vonatkozásában a tartásdíj-fizetési kötelezettség kimondását, majd a tartásdíj mértékének megállapítását.

Ha a tartásdíjfizetéssel ezek után is gondok adódnának, az anya igényelheti az azon gyermekek után járó ideiglenes állami támogatást, akiknek a szülei kitérnek a tartásdíj megfizetése alól, vagy akik nem tudják megfizetni azt, esetleg a tartózkodási helyük ismeretlen. Az ideiglenes támogatás igényléséhez szükséges dokumentumokról a helyileg illetékes szociális osztályon tájékozódhat. A szükséges dokumentumok egyike az állami végrehajtói szolgálat igazolása arról, hogy az arra bíróság által kötelezett szülő a szóban forgó igénylés benyújtásának hónapja előtt legalább hat hónapig nem fizette a tartásdíjat.

Felhívnám azonban a figyelmet arra, hogy az első lépésnek minden esetben a tartásdíj-fizetési kötelezettséget és a tartásdíj mértékét megállapító bírósági határozatok megszerzésének kell lennie.

hk
Kárpátalja hetilap