Amerikai baptisták segítik a munkácsi romákat

Amíg a város vezetősége csendben figyeli a romák problémáit, addig az amerikai baptisták pénzt gyűjtenek egyházukban, amit Munkácsra hoznak, hogy építsenek, gyógyítsanak, tanítsanak… Más szóval, csendben teszik a város vezetőségének a dolgát. Sőt, mindegyik önkéntes erre a célra több mint 2000 dollárt fizet saját zsebből…

Kik ők?

Az interneten találtunk némi információt a North Carolina Baptist Men amerikai misszióról. Az egész világon jótékonykodnak. Ukrajnában az „Új Élet” Egyház a partnerük, amelynek püspöke Jónás Iván, aki egyébként tagja a munkácsi városi önkormányzat képviselő-testületnek. 2012-es évi tervükben 12-szer szerepel a Munkácsra való látogatás. Segítségnyújtásukat 3 területre lehet osztani: építkezés, gyógyítás, oktatás (nyári táborokban).

A misszió honlapján fel vannak tüntetve annak a feltételei, hogy hogyan lehet önkéntesként Ukrajnába menni. A jelentkezőnek 1875 dollárt kell befizetnie, hogy kapjon repülőjegyet, biztosítást, országon belül közlekedési lehetőséget, szállást, élelmet, tájékozódáshoz szükséges anyagokat és egy pólót. Ezen kívül, mindegyik csoport (12 személynél nem több) 2000 dollárt ad az építkezéshez szükséges anyagokra. „A romáknak nincs pénzük az anyagokra, ezért nekünk kell fedeznünk ezeket a költségeket” – mondják a misszió koordinátorai.

A honlapon ezen kívül sok fénykép található a misszió munkácsi hétköznapjairól. A városról a következőket mondják:”Munkács egy kb. 75000- 80000 lakosú város. A város nyomornegyedeiben létezik egy kisebb cigány csoport ( közel 7000 fő). Ezek a legszegényebbek legszegényebbjei, mindenhol megtalálhatóak és mindenhol számkivetettek. Magyar nyelven beszélnek, nagyon ritka köztük az, aki beszél angolul”.

Miért pont a munkácsi romák?

K. Braun, az NC Baptist Men misszió koordinátora elmondta, hogy a 90-es években jöttek először Ukrajnába. Amikor hallottak a roma-problémáról, vissza akartak jönni. Munkácson 2008 óta működik a misszió. „Eleinte egy magyar alapítvány segített a romáknak, később mi is csatlakoztunk. Mindegyik utunk Budapestet is érinti, így onnan mindig hozunk magunkkal tolmácsokat, autókat és együtt érkezünk meg. Először is megvettünk egy házat, amelyet helyre hoztunk és templommá alakítottuk. Később Jónás úr felhívta a figyelmünket, hogy szükség lenne a gyerekek nyári oktatására, tehát elkezdtük a tanítást. Látva, hogy a gyerekeknek és a felnőtteknek is egyaránt komoly egészségügyi problémáik vannak, hozzáfogtunk a gyógyításhoz. Az önkéntesek saját költségen utaznak szabadságot vesznek ki és eljönnek ide. A 12 Munkácson dolgozó amerikaiból – 9 egészségügyi dolgozó. Vannak köztük orvosok, ápolónők, gyógyszerészek. A gyógyszereket az egész egyház gyűjti, mi pedig elhozzuk, szükség esetén itt helyben még hozzá vásárolunk valamennyit.

Annak, aki hozzánk fordul segítségért, egy űrlapot töltünk ki, beírjuk, hogy milyen betegségei voltak, nincs-e ellenjavallata vagy allergiája valamelyik gyógyszerre, megállapítjuk a problémáját, és csak ezután vizsgálja meg az orvos és ajánl ilyen vagy olyan kezelést. Az itt töltött 5 nap alatt 550 beteget vizsgáltunk meg és nyújtottunk segítséget.

Én már nyolcadszor vagyok itt, én és a feleségem beleszerettünk az itteni emberekbe, vidékbe. Tegnap beszélgettem egy orvossal, aki megosztotta velem gondolatait: ha a Jóisten tehetséget adott hozzá és van is rá lehetőséged, akkor kötelességed csinálni. Ide nem csak gazdag emberek jönnek. De két munkahelyen dolgoznak, hogy el tudjanak jönni segíteni a rászorulókon. A mostani csoportból 6 orvos először jár Ukrajnában, de mindegyikőjük azt mondta, hogy mindenképpen visszajönnek.”

A romák szörnyű egészségi állapotban vannak

Megkértük Gary Robinsont, a misszió sebészét, hogy alkosson egy általános képet a roma problémáiról:,,Itt minden probléma kölcsönösen függ egymástól. A romákról senki sem gondoskodik, nincs lehetőségük munkahelyet találni, nem részesülnek oktatásban, és emiatt nagyon szegények. Emiatt nincs elegendő élelmük, rossz minőségű a vizük, nincs elegendő szükséges ruhájuk, és ilyen helyzetben nőnek fel a gyermekeik is. Amikor egy ember nem eszik eleget, akkor legyengül az immunrendszere, gyakrabban betegeskedik. A gyerekeknek még a kötelező szokásaik sincsenek meg. Sok a krónikus betegség, amelyek folyamán kötelező a rendszeres orvosi vizsgálat. 10 emberből 3-nak magas a vérnyomása. Szinte mindegyik felnőtt romának romlott a foga, ez a legalapvetőbb jódnak a hiányát mutatja.”

„Az említett problémákon kívül nagy gondot jelentenek a bőrbetegségek, – mondja Mary Caroll gyógyszerész, – égési sérüléseik, amelyek nem gyógyulnak be, veszélyes bőrbetegségeik vannak. Ezenkívül sok a parazita, bronchitisz, asztma (gyakran a dohányzás eredménye), cukorbetegség, arthritisz ( a fizikai munka miatt). Találkoztunk már gyógyíthatatlan rákos betegekkel, akiknek a kezelése hatalmas összegeket igényel. Ők tudják, hogy nincs kitől segítséget várniuk, nincs lehetőségük pénzt keresni, és ez hatással van állapotukra –a roma lakosságnál gyakori a depresszió. Ha jól értettük, az itteni kórházakban több figyelmet szentelnek azoknak, akiknek van pénze, a szegény romákkal nem nagyon foglalkoznak. Ne gondolják azt, hogy mi elítélünk valakit, csak azt mondjuk, amit látunk. A romák körében felvilágosító munkát is végzünk: miért kell betartani a higiéniai szabályokat, mire van mindenképpen szükség egy háztartásban, legalább olyasmire, ami nem kerül sok pénzbe, pl. jódozott sóra”.

Vajon a fiatal püspök megtudja oldani a romák összes problémáját?

Az „Új Élet” baptistáinak Kárpátalja szerte már 16 temploma van, amely roma településhez tartozik. Nehéz elhinni, hogy mindez Jónás Iván, a fiatal püspök érdeme. Kétségtelen, hogy a romák tisztelik őt, hiszen képviselővé választották őt a városi önkormányzatba. Végre van valaki, aki fellép az érdekükben a város vezetői előtt. Igyekszik is megvédeni őket. Már nem egy képviselőtől hallottam, hogy Jónás úr jött a bizottság gyűléseire és védte a roma iskolát vagy pénzt kért a nélkülöző romák számára. Természetesen, egy fecske nem csinál nyarat, de látván kitartását és őszinteségét, a képviselők hallgatni kezdenek rá.

Az „Új Élet” központi temploma Munkácson épül. Mellette lesz még egy óvoda, gyermekotthon hajléktalanok számára, mosoda, zuhanyzó. Mit tud tenni egy ember Munkács lakosságának 10%-a megsegítése érdekében? A városi vezetőség semmit nem tud tenni, még ha van is rá pénze a költségvetésből. Nincs motiválva?

Nem a motivációról van szó. Jónás Iván, attól függetlenül, hogy a roma közösség választotta meg, mindenkinek segít. Nemrégiben a városi tanácsnak egy megbízható forrásából hallottuk, hogy Jónás püspök 5000 dollárt adott, hogy megmentse egy „nem táborból való” gyermek életét.

Mindenki tettei szerint legyen megítélve. Engem csak az érdekel, hogy vajon eszébe jutott-e a városi vezetőség legalább egy tagjának, hogy meghívja egy kávéra az amerikai misszionáriusokat, akik, csak a gyógyszereket említve, 25 000 dollár értékű segítséget hoztak.

A zakarpattya.net nyomán