“Az olcsó, szegény munkaerő a jó” – legalábbis a minisztérium szerint

Az állami alkalmazottak bére idén egyáltalán nem fog emelkedni, mivel a kabinetnek ez így a jó.

„Az állami alkalmazottak fizetése 2012-ben 10-12 %-kal emelkedik. Ez viszont alacsonyabb mint az áruk és szolgáltatások drágulásának mértéke. Az emelkedés tendenciája így nem felel meg a valóságnak” – állítja a szakértő, Pavel Rozenko, a kijevi Razmkov Központ szakértője. Szerinte a Miniszteri Kabinet úgy gondolja, hogy az a jó, ha „olcsó és szegény” a munkaerő. „Nem lehet véletlen”, hogy az ukrán kormány vezetői között az ország legnagyobb munkaadói vannak. Vagyis pont azok, akik gyakorlatilag az ukrán ipar 90 %-át birtokolják. Nekik az a jó, hogy ha az „olcsó munkaerő” politikája folytatódik – írja a Tsn.ua ukrán hírportál. A hasznukból nem fordítanak fizetésemelésre, mert nem akarják, hogy a fizetés egy kicsit is az európai szinthez közeledjen. „Számukra az a fontos, hogy a dolgozókat saját céljaikra használják. Ezért ellentmondásos az, amit a híradásokban hangoztatnak arról, hogy az emberek ténylegesen többet kapnak a kezükbe” – állíttota Rozenko. 2012-ben a létminimumhoz szükséges összeg Ukrajnában várhatóan így fest majd: január 1-től – 1073 hrivnya (29 600 forint), április 1-től 1094 hrivnya (30 100 forint), december 1-től 1134 hrivnya (31 200 forint).

Forrás: posztinfo.hu