Az ukrán elnök leváltotta a fegyveres erők főparancsnokát

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök menesztette posztjáról a fegyveres erők főparancsnokát, Ruszlan Homcsakot, akinek a helyére Valerij Zaluzsnijt, a Donyec-medencei konfliktusövezet északi területi operatív parancsnokságának eddigi vezetőjét nevezte ki – jelentette be keddi tájékoztatóján az államfő sajtótitkára.

Homcsak ezentúl a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkárának első helyettesi tisztét tölti be.

Szerhij Nyikiforov, elnöki szóvivő szavai szerint Zelenszkij nem kételkedik Homcsak „hazaszeretetében, az esküjéhez való hűségében és a szakmaiságban, de jobb együttműködést szeretne látni a honvédelmi minisztérium és a fegyveres erők között. „Ennek eddig, sajnos, az ellenkezőjét láttuk: konfliktusokat” – tette hozzá a sajtótitkár. Elmondta még, hogy Homcsak új kinevezésével az RNBO titkárának eddigi első helyettese, Mihajlo Koval távozik a posztjáról.

Homcsak 2019. május 21. óta volt az ukrán fegyveres erők vezérkari főnöke, majd 2020. március 27-től nevezte ki Zelenszkij főparancsnoknak. Utóda, Valerij Zaluzsnij az UNIAN hírügynökség ismertetése szerint 2007-től 2009-ig a 24-ik gépesített dandár első parancsnokhelyettese volt a nyugat ukrajnai Lviv megyei Javorivban. Ezt követően 51-ik gépesített dandár katonai parancsnoka lett. 2018-2019 között az Egyesített Erők Műveletének első parancsnokhelyettese volt, majd 2019 decemberében nevezték ki a Donyec-medencei frontvonal északi területi operatív parancsnokságának élére.

2018 februárjában életbe lépett a Donyec-medence Ukrajnába történő visszaintegrálásáról szóló törvény, amely Oroszországot agresszor államnak, a szakadár ellenőrzés alatti településeket pedig ideiglenesen megszállt területeknek minősítette. A jogszabály alapján az addig terrorellenesnek nevezett belügyi művelet katonaivá alakult át, és új neve Egyesített Erők Művelete lett.

Az UNIAN megjegyezte, hogy Homcsak leváltásáról és Zaluzsnij kineveséről a tájékoztató idején még nem jelent meg az elnöki rendelet. Újságírói érdeklődésre Zelenszkij sajtótitkára ezt pusztán „technikai kérdésnek” nevezte, és biztosított afelől, hogy a vonatkozó rendeleteket hamarosan közzéteszik.

Forrás: mti.hu