Az ukrán nyomozó hatóság kezdeményezte Viktor Medvedcsuk letartóztatását

Az ukrán nyomozó hatóság a főügyészséggel egyeztetve kezdeményezte Viktor Medvedcsuk ellenzéki politikus, dúsgazdag üzletember letartóztatását.

A hazaárulással és a terrorizmus támogatásával vádolt Viktor Medvedcsuknak, az Ellenzéki Platform – Az életért párt egyik vezetőjének és parlamenti képviselőjének hétfőn délben a nyomozó hatóság átadta a letartóztatás kezdeményezéséről szóló indítványt, amelytől csak egymilliárd hrivnyás (11,5 milliárd forint) óvadék befizetése esetében lehet eltekinteni – közölték vezető ukrán hírügynökségek Rinat Kuzminnak, az ellenzéki politikus képviselőtársának Facebook-bejegyzésére hivatkozva.

Kuzmin emlékeztetett arra, hogy Medvedcsuk jelenleg házi őrizetben van, amit nem sértett meg, a bíróságnak pedig nem áll jogában súlyosbítani a korábban meghozott óvintézkedést. Medvedcsuk képtelen ekkora óvadékot letenni, hiszen a nemzetbiztonsági és védelmi tanács korábban ellene foganatosított szankciói miatt nem áll módjában átutalni az összeget.

Október 8-án Medvedcsukot hazaárulás és terrorizmus támogatása címén újabb bűncselekmények elkövetésével vádolják: a nyomozó hatóság gyanúja szerint 2014-2015 folyamán a szakadár Donyec-medencében törvénytelen szénvásárlási ügyletekben vett részt.

Medvedcsukot idén májusban helyezte házi őrizetbe egy kijevi bíróság, amely emellett nyomjelző lábperec viselésére is kötelezte.

Forrás: MTI