Az Ung-vidéki „mini-Berlin” ukrajnai része

Ungvártól 18 kilométerrel délnyugatra van egy falu, Szelmenc, melyet akár Ung-vidéki „mini-Berlinnek” is nevezhetünk, mivel 1945-ben a szovjet–csehszlovák határ meghúzásakor egyszerűen kettévágták, s míg a német főváros megosztottsága már több, mint húsz éve megszűnt, e község esetében a kettészakítottság állapota a rendszerváltás után is fennmaradt, csak a változatosság kedvéért most már az ukrán–szlovák határ választja el egymástól a település nagyobbik, nyugati részét, Nagyszelmencet, valamint a Kárpátalja területén maradt, több mint kétharmadrészt magyarlakta Kisszelmencet, mely a palágykomoróci központú közös községi tanács irányítása alatt áll.

Hat méter magas volt a „palánkhatár”

Kisszelmencről – Zelmench néven – elsőként 1332-ben tesz említést a pápai tizedjegyzék. A falut a középkorban túlnyomórészt egytelkes kisnemesek lakták, akik hadi szolgálataik fejében mentesültek az adófizetés terhe alól. 1566-ban azonban a tokaji vár sikertelen ostroma után hazatérő, bosszúszomjas tatár csapatok – megannyi községhez hasonlóan – ezt a kistelepülést is felperzselték, a megmaradt lakosok felét pedig a török rabszolgapiacokra hurcolták. 1600-ban mindössze öt jobbágyporta alkotta a helységet, a vészt túlélő nemesi családok a közeli várak mellé húzódtak, s még 1825-ben is csak 25 házból állt a falu. Fényes Elek Magyarország geographyai leírása c. művében még külön helységként ír Nagyszelmencről, valamint Kisszelmencről, ami arra utal, hogy a két, egymáshoz igen közel eső község csak a XIX. század dereka után épült egybe, lakosságuk azonban rövid időn belül homogén közösséggé vált.

Ám 1945-ben a szovjet–csehszlovák határt épp a falun keresztül húzták meg, s a temető is csehszlovák területre került, így a kisszelmenciek 1959-ig, új temetőjük megnyitásáig a 2 km-re eső Palágykomoróc sírkertjében helyezték örök nyugalomra elhunyt hozzátartozóikat. Közben 1946-ban a „Nagy Vörös Birodalom” határőrei hat méter magas palánkfalat emeltek a két falurész közé, melyet később ugyan lebontottak, de egészen 2005 augusztusáig szögesdrótkerítés húzódott a helyén, még átkiabálni sem volt szabad az egyik falurészből a másikba (ezt a „szörnyű vétséget” szigorúan megbüntették), s az egymástól elszakított rokonok, családtagok csak jókora kerülővel tudták felkeresni egymást. Gyakorta pedig megesett, hogy nagyszelmenci lakosok a kisszelmenci temetőnél, a határ közelébe húzódva hallgatták végig itteni hozzátartozóik temetési szertartását. Az egykor virágzó Szelmenc mindkét részéből „zsákfalu” lett, ahonnan sokan elvándoroltak, így míg 1910-ben még 1122-en lakták a községet, addig 2007-ben már csak 600-an éltek Nagyszelmencen, illetve 222-en Kisszelmencen, az utóbbi település népessége pedig mára 200 főre csökkent.

A lakosok lehetetlen helyzetét Zelei Miklós magyarországi író tárta a világ elé 2000-ben megjelent, A kettézárt falu című dokumentumregényében. Az Amerikai Magyarok Kongresszusi Kapcsolatainak Központja nevű szervezet akkori elnökének, Nagy Sándornak a kezdeményezésére 2004-ben még az Amerikai Kongresszus is foglalkozott a kérdéssel. Majd tárgyalások kezdődtek Ukrajna és Szlovákia között a Nagyszelmenc és Kisszelmenc közötti határátkelőhely létrehozásáról, s 2005. december 23-án megnyitották az átkelőhelyet a gyalogos és a kerékpárforgalom előtt. A határ két oldalán pedig egy-egy félbevágott székelykaput állítottak fel, melyek egyaránt jelképezik a falurészek hajdani egybetartozását, illetve a józan észnek ellentmondó mai szétszakítottságukat.

Emlékmű a templomkertben

– Jelenleg 122 személyt számlál az 1989-ben megalakult kisszelmenci KMKSZ-alapszervezet, a magyar lakosok kilencven-egynehány százaléka a Szövetség tagja – tájékoztat Mitro Ambrus alapszervezeti elnök. – 1992-ben a római katolikus templom kertjében emlékművet állítottunk a II. világháború és a sztálini lágerek áldozatainak a tiszteletére. A szovjet–csehszlovák határ meghúzásáig egységes községnek számító falu kisszelmenci részéből behívott honvédek közül kilencen estek el a világégés harcaiban, míg az 1944 őszén innen elhurcolt 22 férfi közül csak ketten tértek haza a Gulagról. Halottak napján a római katolikus egyházközséggel együtt emlékezünk meg a háború és a kényszermunkatáborok áldozatairól. Ott vagyunk a KMKSZ már­cius 15-i központi rendezvényein, a tiszaújlaki Turul-madaras emlékműnél megtartott ünnepségeken, az idén, május 7-én pedig mi is megtekintjük majd a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház palágykomoróci előadását. Nagy gondunk, hogy sem plébánia, sem kultúrház, sem óvoda, sem iskola nem található a községben. A tanintézet hiánya miatt a gyermekek az első kilenc osztályt a tőlünk két kilométerre eső Palágykomoróc általános iskolájában végzik el, majd vagy a Sislóci Középiskolában, vagy különböző ungvári szakközépiskolákban tanulnak tovább. A középületek hiánya a KMKSZ-alapszervezet tevékenységére is rányomja a bélyegét, sehol sem tudunk sort keríteni a rendezvényeinkre. Szeretnénk, ha lenne teleházunk, de jelenleg azt sem tudnánk elhelyezni. Tervezzük viszont, hogy az idén a palágykomoróci és a gálocsi KMKSZ-alapszervezetekkel együtt kirándulást szervezünk a Kárpátokba.

Templom – közös használatban

A református és a görög katolikus hívek a falu kettészelése előtt a nagyszelmenci falurészben álló templomaikban vettek részt az istentiszteleteken, illetve a szent liturgiákon, míg a római katolikusok a kisszelmenci településrészbe jártak misére. Az egykori paplakot 1945 után államosították, majd lebontották, s két lakóház épült a helyén. Bakó Zoltán helybeli római katolikus papot 1949-ben koncepciós perben elítélték, s csak az 1950-es évek derekán térhetett haza a Gulagról. Jelenleg pedig a Kisszelmenci Római Katolikus Egyházközség oldallagosan ellátott plébániának számít, ahol Béres István sislóci plébániai kormányzó szolgál. Összesen mintegy 150 római, illetve görög katolikus hívő lakik a faluban, akik közösen használják a XX. század elején épült jelenlegi római katolikus templomot.

– Havonta három vasárnap tartok misét a szentegyházban, egy vasárnap pedig Szkoropádszky Péter palágykomoróci görög katolikus parochus vezeti le a szent liturgiát – magyarázza Béres István atya. – Utoljára két éve kereszteltem kisszelmenci újszülöttet, míg tavaly egy, az idén viszont már két hívünket búcsúztattam el. A gyermekek helyben vesznek részt a hittanórákon, jelenleg heten ismerkednek a katolikus hit alapjaival, s nyaranta táborozást szervezünk a számukra, míg a felnőtt hívek rendszeresen elzarándokolnak a korláthelmeci virágvasárnapi keresztútra. Megkezdtük a templom részleges külső felújítását, tavaly pedig hozzáfogtunk a belső felújításhoz, amit önerőből, illetve a községből Magyarországra áttelepült s ott e nemes célra gyűjtést szervező egykori kissszelmenci lakosok támogatásával végzünk el. A múlt században készült halott Krisztust ábrázoló szobrunk pedig kisebb helyreállításra szorul.

– Mintegy 15-20 görög katolikus család él a faluban. A temetési szertartásokra a határközségben kerül sor, az ifjú párok Palágykomorócon esküsznek egymásnak örök hűséget, s a gyermekeket is ott keresztelik meg – tájékoztat Szkoropádszky Péter parochus. – Tavaly két pár mondta ki a boldogító igent, egyetlen újszülött sem részesült a keresztség szentségében, egy gyermek hittanórára jár át, s egyetlen temetés történt.

– A kis számban élő reformátusok felekezetünk palágykomoróci templomában vesznek részt az istentiszteleteken – tudom meg Kovács Attila palágykomoróci református tiszteletestől.

Egy országos hírű nyúltenyésztő

– Hétéves korom óta foglalkozom nyúltenyésztéssel, s jelenleg hatvan egyedet tartok, köztük 14 anyaállatot, valamint négy bakot – közli Rajkó Béla országos hírű nyúltenyésztő. – Az állományt 60 százalékban a saját terményemmel, 40 százalékban pedig a terescsanszki gyártól vásárolt táppal látom el, az utóbbi ára durván duplája az előbbinek. Hét–tizenegy kilót nyomó német óriás fajtájú nyulakat tartok, fehéreket, vasdereseket, illetve vadszürkéket, s pillanatnyilag az utóbbiak közül kerül ki az állatok többsége. Tavaly megalakult az Ungvári Járási Nyúltenyésztő Egylet, mely 2011. november 19-én rendezte meg első kiállítását Őrdarmán, ahol a fehér példányaimmal első helyezést értem el. A nyulaimat fele-fele arányban kárpátaljai, illetve a hágókon túlról, Csernyivciből, Lembergből, Hmelnyickijből érkező vásárlók veszik meg, de adtam el már állatokat oroszországi vevőknek is.

A földtől a határforgalomig

– A kollektív gazdaság felszámolásakor átlag 3,9 hektárt kaptak a volt tagok, de 75-80 százalékuk a gálocsi Fecske Mezőgazdasági Kft.-nek adta bérbe a földjét, mely bérleti díjként nyolc mázsa terményt fizet minden parcella után – ismerteti a megélhetési helyzetet Illár József, Palágykomoróc és Kisszelmenc polgármestere, kisszelmenci lakos. – Hét évvel ezelőtt még csaknem száz darab szarvasmarhát számlált a falusi csorda, ám a szarvasjószágok száma mára 25-re csökkent.

– Aki még tart tehenet, az a megyeszékhely piacaira szállítja be a tejet, illetve a tejtermékeket – veszi át a szót Mitro Ambrus. – Hízót és malacokat pedig fele-fele arányban adnak el a viszonteladóknak. Fóliaházas zöldségtermesztéssel senki sem foglalkozik. Burgonyából és zöldségféléből csupán a kis mennyiségű felesleget viszik be az ungvári piacokra, s a járási központ üzemeiben is csak kevesen vállalnak munkát.

A falukép meghatározó eleme, hogy a főutcán, a határátkelőhely felé vezető párszáz méteres útszakaszon egymást érik az üzletek – mintegy 50 bolt –, melyek nagy részében szlovákul is fel van tüntetve az árucikkek megnevezése és ára, ám csak húsz százalékukat birtokolják a helybeliek. A falusi portákon sorakozó kereskedelmi egységek túlnyomó többségét a környező településeken lakó vállalkozók üzemeltetik, akik megegyezés szerinti bért fizetnek a gazdáknak az üzlethelyiségekhez tartozó földterületek használatáért, s jelentős számú helyi lakost alkalmaznak eladóként. A boltok többségében lábbelit, illetve ruhaneműt (jelentős mennyiségben sportruhákat) bocsátanak áruba, kevesebben forgalmaznak élelmiszereket, s jóformán csak a Szlovákiából érkező magyar és szlovák bevásárlóturisták veszik meg az eladásra kínált termékeket.

Két kombájnból született egy használható

A községben egyetlen farmergazdaság működik, a 45 hektár saját földterülettel rendelkező, s további 25 hektárt bérlő Napsugár Farmergazdaság, melynek Illár Ágnes a tulajdonosa, s két fiával, Nándorral és Józseffel együtt igyekszik üzemeltetni azt. A megtermelt szemeseken felhizlalt sertések ára azonban alacsony, a gépeik pedig már „megették a kenyerük javát”, a JuMZ és az MTZ–80-as traktorukat 1987-ben, illetve 1989-ben gyártották, s 11 községbeli családdal együtt közösen használnak egy hasonló korú kombájnt. Emellett vásároltak két, ugyancsak öreg arató-cséplő gépet, melyek egyenként már használhatatlanok voltak, ám működőképes alkatrészekkel is rendelkeztek, így a két masina használható elemeiből konstruáltak egy, a feladatának még megfelelni képes gépezetet. Az erőgépek – éltes koruk miatt – könnyen „beadják a kulcsot”, dologidőben nemegyszer naponta kell cserélni egyes alkatrészeiket, az utóbbiak között pedig akad olyan szerkezet, melyet alighogy beszerelnek, egy-kettőre felmondja a szolgálatot, s újjal kell felváltani. Az idős gépek, az alacsony bevétel, valamint az állami támogatás hiánya miatt nem csoda, hogy már csak a földjeik felét képesek megművelni, a munka alá vont parcelláknak pedig csupán a felén termesztenek kalászosokat, illetve tengerit, a többit kaszálóként hasznosítják.

Lajos Mihály

Kárpátalja