Benyújtotta lemondását Smihal
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök benyújtotta lemondását, az erről szóló, kézzel írott nyilatkozatát kedden tette közzé hivatalos Telegram-csatornáján.
„Köszönet védőinknek, akik tartják a frontot és óvják Ukrajnát! Köszönet Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a bizalomért! Köszönet az egész csapatnak a hazáért végzett fáradhatatlan munkájukért”
– tette hozzá Smihal.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök lemondása automatikusan maga után vonja az egész kormány felmentését. A hadiállapot rendjéről szóló törvény 10. cikke ugyanakkor kimondja, hogy hadiállapot idején nem lehet megszüntetni a kabinet megbízatását.
Ukrán hírforrások már korábban jelezték, hogy júliusban átalakítások várhatók az ukrán kormányban. Az Ukrajinszka Pravda értesülései szerint a 39 éves Julija Szviridenko három, hozzá közel álló tisztségviselőt is magával hozna a kormányba.
Zelenszkij később hétfőn – a Szviridenkóval folytatott megbeszélése után – Smihalt védelmi miniszternek javasolta.
„Denisz Smihal hatalmas tapasztalata bizonyára hasznos lesz majd Ukrajna védelmi miniszterének tisztségében, éppen ebben az ágazatban vannak most az ország erőforrásai összpontosítva a legtöbb feladattal és rendkívül sok felelősséggel”
– fejtette ki az elnök a Telegramon közzétett bejelentésében.
Forrás: MTI
