Bérkiegészítést kapnak az oltásokért az orvosok Ukrajnában

Ukrajnában a kormányzat bérkiegészítést adna az alapellátást nyújtó orvosoknak a koronavírus elleni védőoltásban részesített ellátottak után – mondta el Viktor Ljasko ukrán egészségügyi miniszter csütörtökön az RBK-Ukrajina hírportálnak.

A tárcavezető kifejtette, március 1-jétől értékelni fogják, hogy az oltási ütemtervnek megfelelően hányan vették fel a védőoltás mindkét adagját, és az elért eredmény alapján az orvosok negyedévente egy alkalommal bérkiegészítést kapnak.

Az UNIAN hírügynökség emlékeztetett arra, hogy január 1-jétől megemelték az orvosok havi fizetését. Az új rendelkezés szerint az év elejétől az orvosok bére 20 ezer hrivnyánál nem lehet kevesebb.

Denisz Smihal ukrán miniszterelnök a kormány e heti ülésén meggyőződését fejezte ki, hogy az idén véget ér a koronavírus-világjárvány, legalábbis – megfogalmazása szerint – abban a formában, amelyben az előző két évben volt. A kormányfő szavai szerint a felnőtt ukrán lakosságnak már csaknem a fele felvette a védőoltást. Az UNIAN ugyanakkor megjegyezte: az ukrán tudományos akadémia legfrissebb beszámolója szerint megemelkedett a pozitív PCR-tesztek aránya, ami arra utal, hogy Ukrajnában ismét fellángolóban van a járvány.

Az egészségügyi minisztérium csütörtökön frissítette a régiók járványhelyzet szerinti besorolását. Az új adatok alapján már három régió, a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk, a keleti országrészben lévő Szumi és a déli Herszon megye van narancs besorolásban. A többi, köztük a főváros, Kijev és Kárpátalja egyelőre maradt a jelenlegi legenyhébb szigorításokkal járó sárga kategóriában. A narancs besorolás figyelmeztető kategória a legszigorúbb vörös előtt. Ugyanazok a korlátozások érvényesek az idesorolt régiókban, mint a sárgában, viszont a helyi hatóságok saját hatáskörükben szigoríthatnak azokon.

Ukrajnában a tömegrendezvényeket, bevásárlóközpontokat, kulturális és sportlétesítményeket a vörös kategóriában lévő régiókban csakis azok látogathatják, akik felvették a védőoltás mindkét dózisát, gyógyultak vagy friss negatív PCR-teszttel rendelkeznek. A sárga besorolású régiókban ehhez elegendő az oltás első adagjának felvétele is.

Forrás: mti.hu