Kezdetét veszik az csatlakozási tárgyalások Ukrajnával és Moldovával

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak arról, hogy hétfőn megnyitják Ukrajnával és Moldovával a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját, amely az uniós csatlakozási folyamat alapját képezi – jelentette be közös sajtóközleményben António Costa, az Európai Tanács és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

A két vezető közös nyilatkozatában hangsúlyozta, az Európai Unió ezzel jelentős lépést tett előre.

A hétfőn tartandó első kormányközi konferencián megnyitják az „alapvető kérdéseket” átfogó fejezetcsoportot, amely a csatlakozási folyamat gerincét alkotja. Ezen kérdések az EU alapvető értékeit, illetve elveit foglalja magában a jogállamiságtól az erős demokratikus intézményekig.

A nyilatkozat szerint a döntés elismerése annak az elszántságnak, bátorságnak és kitartó munkának, amelyet Ukrajna és Moldova a reformok előmozdítása érdekében tanúsított a rendkívüli kihívások ellenére is.

Kiemelték:

az Európai Unió által kínált béke, stabilitás és lehetőségek páratlanok. A bővítést stratégiai jelentőségű döntésnek nevezték, amely erősíti a békét, a biztonságot és a jólétet Európában.

Hangsúlyozták, hogy a növekvő bizonytalanságokkal jellemezhető világban a nagyobb EU-s bővítés valamennyi tag közös érdeke. A bővítés pedig továbbra is az unió egyik legnagyobb sikertörténete és a közös jövőbe történő egyik legfontosabb befektetés.

Forrás: MTI

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →