Czibere Károly látogatása Kárpátalján

Augusztus 12-én Kárpátaljára látogatott Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.


Czibere Károly portálunknak elmondta, hogy Kárpátalján tett látogatása tájékozódó, egyeztető jellegű, mely során a kárpátaljai magyarok szociális helyzetéről, a politikai és gazdasági változásokról tájékozódott.
Az egynapos látogatáson az államtitkár Zán Fábián Sándorral, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspökével, valamint Babják Zoltánnal, Beregszász polgármesterével találkozott.
A Magyar Református Szeretetszolgálat közreműködésével Czibere Károly egy kisbuszt adományozott a derceni református gyülekezet számára, ezzel is segítve a helyi közösség szerteágazó diakóniai és szociális munkáját.
A délután folyamán az államtitkár a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tette tiszteletét. A felsőoktatási intézményben a politikus személyesen találkozott Bocskor Andrea EP-parlamenti képviselővel; Brenzovics László ukrajnai magyar parlamenti képviselővel, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökével; Orosz Ildikóval, a Rákóczi-főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökével; Bacskai Józseffel, Magyarország Ungvári Konzulátusának főkonzuljával és Szalipszki Endrével, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzuljával.
A látogatás során Czibere Károly kiemelte: a magyar kormánynak nagyon fontos a kárpátaljai magyar közösség és a közösség biztonsága. Az anyaország részéről folyamatos cselekvő szolidaritásról, közösségteremtésről, kapcsolatépítésről biztosította a kárpátaljaiakat.
A nap hátralévő részében az államtitkár a Mezővári Rehabilitációs Központban tett látogatást, melynek fejlesztését folyamatosan figyelemmel kíséri.
Czibere Károly portálunknak úgy nyilatkozott, hogy kárpátaljai útja során pozitív tapasztalatokat szerzett. Elmondása szerint az itteni magyarság fontosnak tartja azt a helytállást, amit a magyar kormány felmutat. A segítségnyújtásban az anyaország és Kárpátalja között egységes mechanizmus működik, hatékonyabb a segélyezés, s a támogatások oda jutnak el, ahol a legnagyobb szükség van azokra. A látogatás arról győzte meg, hogy helyes koordinációs mechanizmus működik a két ország között, s ezt kell fenntartani a jövőben is.

Pallay Katalin
Kárpátalja.ma