Debreceni vendégek a Rákóczi-főiskolán

November 20-án találkozóra került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a Debreceni Egyetem képviselőivel.

A főiskola Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének Lehoczky Tivadar Intézete vendégelőadásra hívta meg dr. Forisek Pétert és dr. Pallai Lászlót, a Debreceni Egyetem oktatóit, illetve Novák Ádám PhD-hallgatót.

A rendezvényt Váradi Natália történész, a Genius Jótékonysági Alapítvány igazgatója nyitotta meg.

Elsőként dr. Forisek Péter, a Debreceni Egyetem Klasszika-filológiai és Ókortörténeti Tanszékének vezetője tartotta meg előadását, melyben bemutatta a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskoláját. A kárpátaljai hallgatóság számára igen hasznos beszámolóból megtudhattuk, hogy az országos méretekben is jelentősnek számító, kitűnő munkát végző doktori iskolán 1995 óta 221 hallgató tanult, akik közül 161 fő szerzett doktori fokozatot. Az itt dolgozó szakemberek (34 oktató, 28 témakiíró, 18 aktív témavezető és 14 törzstag) nem a doktoranduszok előadásokkal való túlzott leterhelésére törekednek, hanem arra, hogy azok minél többet kutassanak önállóan, illetve minél több eredményt érjenek el dolgozataik megírásával. A dr. Papp Imre vezette doktori iskola másik sajátossága az, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a határokon túli, így például a kárpátaljai fiatal kutatók képzésére.

Ezt követően dr. Pallai László, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének intézetigazgató-helyettese tartott előadást A kisállamiság fogalma és jelensége Közép-Kelet-Európában címmel. Mint elmondta, a „kisállamiság” fogalom sem az illető ország területét, sem lakosságát tekintve nem határozható meg teljes mértékben, a definiálásnál figyelembe kell venni a politikai, katonai, biztonsági és gazdasági tényezőket is. Egyesek szerint azok az országok tekinthetők kis államoknak, amelyek saját erőből nem képesek érvényesíteni saját érdekeiket. A trianoni, majd párizsi békeszerződések által területileg megcsonkított Magyarország is ebbe a kategóriába került, ami beszűkítette az ország biztonságpolitikai lehetőségeit. Ezért nálunk, magyaroknál is megfigyelhetőek a kis népekre jellemző „kisállami tudat” magatartásformái: félelemtudat, „nemzethalál”, állandó önigazolás, identitásválság, erős nemzeti érzés, a történeti kérdések iránti fogékonyság, a „Nyugat általi elárultatás” érzete vagy például „a kereszténység védőbástyájának” szerepköre.

Novák Ádám, a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolájának PhD-hallgatója előadásában (Várak és szerepük a középkori Magyarországon) elsősorban a Keleti-Felvidék erősségeire tért ki. Az általa kutatott vármegyék (Abaúj, Sáros, Szepes, Zemplén és Ung közül az utóbbi vidékünkhöz tartozott, ami fokozott érdeklődést váltott ki a hallgatóság körében. Az előadó három időszakra osztotta fel a magyarországi várépítészetet: a 11–12. századra a korai földvárak (cölöpfallal megerősített földsáncok) voltak jellemzőek, ezeket a 13–14. században a klasszikus lovagvárak (magas, de vékony falú kővárak) váltották fel, majd a 16. század elejétől a tűzfegyverek elterjedése miatt a középkori várakat alacsonyabb, de vastagabb falú erődítmények váltották fel. Ennek szép, helyi példája az olasz-, vagyis fülesbástyákkal ellátott Ungvári vár.

Reméljük, a találkozón részt vevő diákok közül többen felkeresik majd a bemutatott építészeti emlékeket, esetleg kedvet kapnak a Debreceni Egyetem doktori iskolájában való továbbtanuláshoz is.