Don Giovanni bezöldül

Zéró emissziós évadnyitóra készül a Scala: napelem és kerékpár ad energiát a Mozart-operához, amely így nem szennyezi a levegőt.

Zéró emissziós évadnyitóra készülnek a Scalában: napelem és kerékpár ad energiát a milánói operaház évadát szerda este megnyitó Don Giovanni-előadáshoz, Mozart operája így egyáltalán nem fogja szennyezni a levegőt.

Már második éve, hogy kívül-belül zöldenergia világítja és fűti majd a Scala épületét a hagyomány szerint a Milánót oltalmazó Szent Ambrus ünnepén – december 7-én – rendezett jeles zenei, kulturális és társadalmi eseményen. Az évadnyitó előadáshoz szükséges energiát biztosító napelemekkel közel hatvannyolc tonna szén-dioxid kibocsátását takarítják meg.

A Scala büszkén viseli a legelső „zéró emissziós színház” címét – emeli ki a milánói sajtó, amely emlékeztet arra is, hogy a nem környezetszennyező energiát a városi Edison cég szolgáltatja. Az Edisonnak köszönhető, hogy a Scala már 1883-ban a villanyárammal működő első színház volt: akkor 2280 lámpa világította meg színpadot és nézőteret.

A szén-dioxid-kibocsátás ellen egyébként a milánóiak is tehetnek: a Scala előtti téren négy kerékpár hajtotta áramfejlesztőt állítottak fel. Aki nemcsak az operát, hanem a tiszta levegőt is szereti, Mozart muzsikáját hallgatva tekerhet és termelhet energiát a szmoggal teli olasz nagyvárosban.

 

forrás:hirado.hu