katonaság Ukrajna

Egyre feszültebb a helyzet a Donyec-medencében

Hatalmas méretű orosz katonai tábort fedezett fel 170 kilométerre az ukrán határtól, az oroszországi voronyezsi területen a független bloggerekből álló Conflict Intelligence Team (CIT) nevű csoport. Eközben a Donyec-medencei demarkációs vonalnál elkövetett provokációkkal vádolta meg az ukrán hadsereget Angela Merkel német kancellárral folytatott telefonbeszélgetése során Vlagyimir Putyin orosz elnök. Az uniós országok az orosz csapatösszevonás visszafordítását követelték.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál idézve a CIT következtetését azt írta, hogy az orosz erők elrendezése „inkább támadó, mint védekező jelleget mutat”. Ruszlan Levijev, a CIT vezetője a BBC Ukrajnának elmondta, hogy helyi lakosok által készített videófelvételek alapján találták meg a Voronyezs közelében lévő tábort.

A táborban szavai szerint nagy mennyiségű nehézfegyver van, köztük harckocsik is. A tábor nagyjából három-négy kilométernyi hosszú mezőn terjeszkedik.

„Az általunk megfigyelt felszerelések jelentős része a központi katonai körzethez tartozik, azaz az egységek több száz, több ezer kilométert tettek meg Voronyezsig” – idézte az Ukrajinszka Pravda a CIT-et.

A CIT által rögzített videófelvételeken láthatók még katonai harckocsihordozók, amelyek TOS típusú nehéz lángvető rendszert és gyalogsági harci járműveket szállítanak a térségben. Egyéb videófelvételeken páncélozott harckocsik és tartályszállítók haladása látható, továbbá videóra rögzítettek Uragan rakéta-sorozatvetőket is.

Kijev szerint az orosz hadsereg nagyjából harminc zászlóaljat csoportosított a határ orosz oldalára, az ukrajnai Donyec-medence megszállt területeire és az Ukrajnától a nemzetközi jog szabályainak megsértésével elcsatolt Krím félszigetre.

A Donyec-medencében március 26-án éleződött ki ismét a helyzet, amikor négy ukrán katona életét vesztette. A térségben gyakorivá vált a tűzharc, amelyért az ukrán kormányerők és a szakadár milíciák egymást teszik felelőssé. Kijev a szakadár területek demarkációs vonalánál, Oroszország pedig az Ukrajnával közös határa közelében csapaterősítést hajtott végre.

Az orosz déli katonai körzet sajtószolgálata közölte, hogy hadgyakorlat keretében tíz tengeri deszantos és tüzérségi hajó megkezdte az átkelést a Kaszpi-tengerről a Fekete-tengerre.

Forrás: MTI