harc szverdlovszk

Elhalasztották a hadiállapot bevezetését Kelet-Ukrajnában

Az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács ülésén a Donyeck és Luhanszk megyére kiterjedő hadiállapot bevezetésének kérdéséről tárgyaltak, azonban a találkozó résztvevői tartózkodtak a határozat jóváhagyásától.

Az ülés egyik résztvevőjének, Anatolij Kinahnak a szavai alapján a szóban forgó kérdést még nem zárták le teljesen. A nemzetbiztonsági tanács úgy határozott, hogy folyamatos figyelemmel kíséri a donbászi helyzetet, valamint konzultálni fog Ukrajna partnereivel is. Az adott kérdés eldöntése a további fejleményektől függ.