Elhunyt Borbély Ibolya tanárnő

Életének 79. évében elhunyt Borbély Ibolya, beregszászi nyugdíjas matematika tanárnő.
Borbély Ibolya közismert személyisége volt a kárpátaljai magyar közösségnek.
Az Ungvári Állami Egyetem matematika karának elvégzése után 1959-től a beregszászi 1. számú középiskolában, majd a Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskolában, illetve a Beregszászi Magyar Gimnáziumban dolgozott. Nyugdíjas éveiben – csökkentett óraszámban- is tanított a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban, hozzájárulva ezáltal a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás színvonalának emeléséhez.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökségi tagja volt.
Borbély Ibolya az oktatás mellett mindig nagy gondot fektetett a gyerekek hazafias, erkölcsi nevelésére, nagy figyelmet fordított magyarságtudatuk fejlesztésére, mely különös jelentőséggel bír a kisebbségi iskolákban.
A gimnázium honismereti szakkörének vezetőjeként megismertette a diákokkal szülőföldünk természeti és épített örökségét, elmélyítve ezáltal identitástudatukat.
Az 1997-ben megalakította a Rákóczi Szövetség Járási Szervezetének Ifjúsági Tagozatát, kirándulásokat szervezett a szakkör tagjai számára, felkeresték a vidék Rákóczi-emlékhelyeit, az ifjú „Rákóczisokkal”rendszeresen részt vett nemzeti ünnepeinken, egyéb kulturális rendezvényeken.
Borbély Ibolya volt az egyik kezdeményezője a beregszászi honvédsírok rendbetételének. Vállalta, hogy rendbe szedi és ápolja a II. világháborúban Beregszászban elesett honvédek sírjait. Közel száz honvédsírt gondoztak rendszeresen.
Borbély Ibolya több évtizedes áldozatos munkája példaként áll a fiatal pedagógusok előtt.

Kárpátalja.ma