Elhunyt id. Sari József

Életének 95. évében október 11-én elhunyt id. Sari József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alapító tagja, a viski református egyház jegyzője, közéleti személyiség.

Id. Sari József 1920-ban született Visken, jómódú parasztcsaládban. A viski nyolcosztályos iskola befejezése után 1941-42-ben a Veszprémi Népfőiskola diákja volt. Egyike volt az 1972-es, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a szovjet Legfelsőbb Tanács elnökségének címzett, a kárpátaljai magyarság életében mérföldkövet jelentő kisebbségi beadvány megfogalmazóinak. A 72-es beadványként emlegetett dokumentumot több mint ezer kárpátaljai magyar írta alá, akik kisebbségi jogaik biztosítását, mindenekelőtt a magyar nyelvű egyetemi felvételi vizsgák bevezetését, az anyanyelvű oktatás bővítését, a magyar történelem oktatásának engedélyezését szorgalmazták.

Munkásságát 2010-ben Kisebbségekért Díj Külhoni Magyarságért Tagozat kitüntetéssel ismerték el.
Id. Sari Józsefet október 13-án helyezték örök nyugalomra.

A Kárpátalja.ma szerkesztősége részvétét fejezi ki a hozzátartozóknak!