Élmények az alföldi tájtól a Sipot-vízesésig

A KMKSZ Bótrágyi Alapszervezetének elnöksége minden év nyarán egyik legfontosabb programjának tekinti, hogy tagsága számára honismereti kirándulást szervezzen, különös tekintettel a kárpátaljai magyar emlékhelyekre és nevezetességekre. 2009-ben Munkács és Szolyva érintésével a Vereckei-hágóra, tavaly pedig a Szinevíri-tóhoz szerveztek túrát. Idén a megye egyik legszebb tája, a Sipot-vízesés volt a cél.

Horváth Árpád, a KMKSZ Bótrágyi Alapszervezetének elnöke lapunknak elmondta: „Ez az első alkalom, hogy a Sipot-vízeséshez szerveztünk kirándulást. Tagságunkból már az első héten közel százan jelentkeztek a túrára, így az előzetes tervektől eltérően végül nem egy, hanem két busszal indultunk útnak a megbeszélt napon, július 23-án.

A kirándulásunk első állomása az ilosvai járási Dolha volt. Felkerestük és megtekintettük a település magyar vonatkozású emlékhelyeit: a központban található 17. századi várkastélyt, valamint a tőle nem messze emelt turulmadaras emlékművet, melyek történetéről „idegenvezetőnk”, Szabó György, a Nagyberegi Református Líceum történelemtanára tartott rögtönzött ismertetőt. Dolhát elhagyva rövid pihenőre álltunk meg, amikor is a szabadban megterítve elfogyasztottuk reggelinket.

Következő megállónk az Ökörmezői járásban fekvő Szojmi (magyarul Vízköz) település szanatóriuma volt, ahol megkóstoltuk jellegzetes helyi ásványvizeket. A következő úti cél már maga a Sipot-vízesés volt, ahol megcsodálhattuk Kárpátalja egyik legszebb természeti képződményét. Megemlítendő, hogy Kárpátalján ezenkívül még számos más vízesés is található, ez azonban mind közül a legszebb, valamint a legnagyobb vízhozamú, s egyben a leglátogatottabb is, amiről a vízesés körül kiépített infrastruktúra, valamint a turisták sokasága tanúskodik. A 14 méter magasból zuhogó víz hihetetlenül kristálytiszta. E napon az esőzések következtében vízhozama az átlagosnál is bővebb volt, így még impozánsabb látványt nyújtott.

A kiránduláson velünk tartott Radvánszky Ferenc kaszonyi és bótrágyi református lelkipásztor is, aki a visszaindulás előtt áhítatot tartott nekünk, így magyar református ima hangozhatott fel a Sipot-vízesésnél.”

A tagság részéről csak pozitív visszajelzések érkeztek erről a jó hangulatú programról, éppen ezért egy hasonló honismereti kirándulást jövőre is szándékoznak megszervezni.

Kárpátalja