Emléktúrát szervezett a Kárpátaljai Hazajáró Egylet

A Kárpátaljai Hazajáró Egylet szervezésében teremszenteléssel, túrával és keresztállítással emlékeztek meg május 8-án a Görögkatolikus Egyház születésének 375. évfordulójáról.

1646. április 24-én, az ungvári vár templomában, 63 pravoszláv vallású ruszin pap esküdött hűséget XI. Ince pápának és utódainak. Ezt a dátumot tekintjük a Görögkatolikus Egyház születésnapjának. E jeles esemény tiszteletére szerveztek emléktúrát az elmúlt hétvégén a hazajárók.

Az egész napos program a beregszászi Ortutay-központ teremavató ünnepségével vette kezdetét. A Firczák Gyula munkácsi görögkatolikus püspökről elnevezett termet Luscsák Nílus munkácsi görögkatolikus püspök szentelte meg. Ezt követően Marosi István, a központ vezetője ismertette röviden Firczák püspök életét és munkásságát.

Firczák Gyula 1891-től vezette a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyét. 21 éves püspöksége alatt számos területen kezdeményezett reformot egyházmegyéjében. Szociális érzékenységéről tesz tanúbizonyságot a Hegyvidéki akcióban nyújtott szerepe, mely a ruszin hívek társadalmi és gazdasági felzárkóztatását célozta meg. Országgyűlési képviselőként és a tanügyi bizottság elnökeként a kárpátaljai iskolai oktatás előremozdításáért harcolt. Emellett sokat tett az egyházi zene és az irodalom felvirágoztatásáért térségünkben.

Érdemeiért még életében róla nevezték el a Borzsa-havas részét képező 1598 méter magas csúcsot Firczák-havasnak.

A hazajárók ezt a hegycsúcsot szemelték ki az idei 9. gyalogtúrájuk céljaként. Varju Zoltán vezetésével 58-an indultak neki a 13 kilométeres, több mint 400 méter magasságkülönbségű emléktúrának, melynek kiindulópontja a fülöpfalvi felvonó volt.

A közel hatórás gyaloglás alatt a tavaszi tájat téli, a napsütést köd, szélvihar és hóesés váltotta fel. Így érték el a túrázók a Firczák-havast, ahol Nílus püspök megszentelte azt a Tóth Gyula túratárs által készített faragott fakeresztet, amelyet a hegycsúcson állítottak fel. A jelenlévők közösen elénekelték a magyar himnuszt és elszavalták az egylet zászlajára hímzett Wass Albert sorokat. Itt adták át az új tagsági igazolványokat és a 10. túra megtétele után járó bögrét.

A Kárpátaljai Hazajáró Egylet folytatja túráit. A következő úti cél Visk és környéke lesz május 15-én.

Az emléktúra és a keresztállítás a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért (KÁMME) Alapítvány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma