Ferenc pápa telefonon beszélt az ukrán elnökkel

A katolikus egyházfő felvette a kapcsolatot az ukrán elnökkel – erősítette meg a hírt a szentszéki sajtóközpont szombaton.

    A telefonbeszélgetést elsőként Ukrajna szentszéki nagykövetsége adta hírül a közösségi oldalán. A diplomáciai képviselet közlése szerint Volodimir Zelenszkij köszönetet mondott Ferenc pápának, amiért imanapot hirdetett meg Ukrajna békéjéért.

    Volodimir Zelenszkij közösségi oldalán hangsúlyozta, hogy „az ukrán nép érzi Őszentsége lelki támogatását”.
    Ferenc pápa pénteken, majd szombaton is ukrán és orosz nyelven sürgette a fegyverek megállítását.  
    Pénteken a pápa személyesen látogatott el Oroszország szentszéki nagykövetségére, amely a Vatikán közelében található. A képviseleten aggodalmát fejezte ki a konfliktus miatt. Azt követően az egyházfő telefonon beszélt Szvjatoszlav Sevcsuk kijev-halicsi görögkatolikus nagyérsekkel, akitől információkat kért az ukrajnai, elsősorban a Kijevben kialakult helyzetről.
    A Vatikán Állam feje és a katolikus anyaszentegyház vezetője köszönetét fejezte ki az ukrajnai görögkatolikus egyháznak, amely „közel áll a néphez, és rendelkezésre bocsátotta a kijevi székesegyház óvóhellyé átalakított földalatti szintjeit” – írta a Vatican News hírportál.

Forrás: MTI