Görögkatolikus óvodát szenteltek fel Makkosjánosiban

Szerző: | 2016.07.08., 21:44 | Közélet

A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye második magyar görögkatolikus óvodája nyitotta meg kapuit július 6-án Makkosjánosiban.

A helyi görögkatolikus templom titulusa, az október 1-jei Mária oltalma ünnep után az óvoda az Oltalom nevet kapta.

A Kárpátalja.ma kérésére Egressy Miklós makkosjánosi görögkatolikus pap mondta el az óvoda történetét:

„Az egykori kántortanítói lakást – amelyben most az óvodások vannak ­– a szovjet érában vették el az egyháztól. A meglévő épületet a jánosi kolhoz 1974-ben kibővítette.

A görögkatolikus egyház 2004-ben kapta vissza a kántortanítói lakást azzal a feltétellel, hogy az épületet továbbra is az állami óvoda használhatja.

Azonban az évek során a régebbi rész állapota annyira megromlott, hogy az óvoda vezetése 2010-ben használaton kívül helyezte azt, s a gyerekek az újabb szárnyba szorultak vissza. Az így kialakult helyhiány miatt csökkenteni kellett a felvehető gyerekek számát.

2014-ben született meg az a megállapodás, hogy a helyi görögkatolikus egyház felújítja régi épületet, hogy az óvodások újra használhassák azt. Az óvoda fenntartója továbbra is az állam marad, azonban az egyház lehetőséget kap arra, hogy biztosítsa a kisgyerekek keresztény szellemiségű nevelését az intézményben.

Az óvoda épületének külső és belső munkálatait számos anyaországi állami szervezet támogatta. Az építési költségeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) állta; a konyha felszerelését és a fűtési rendszer felállítását a Göd város önkormányzata támogatta; az óvoda bútorzatát pedig a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Dorcas segélyszervezet és Kisvárda város önkormányzata biztosította. Jelenleg 47 gyermek jár az óvoda három csoportjába, azonban már folyamatban van további 25 gyermek felvétele.”

Az óvoda épületének ünnepélyes átadásán részt vett Soltész Miklós, az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, aki köszöntőjében kiemelte, hogy „A magyar kormány, a magyar emberek mindig ott fognak állni azok mellett a kárpátaljai magyarok mellett, akik a nehézségek ellenére meg akarnak maradni a szülőföldjükön”.

Az ünnepségen felszólalt Markó József gödi polgármester, Petruska István, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnöke, Barta István, Makkosjánosi polgármestere, Sirokai Marianna óvodavezető, valamint Egressy Miklós görögkatolikus pap.

Az óvoda épületét Luscsák Nílus, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye segédpüspöke megszentelte, Pocsai Vince helyi református lelkész pedig megáldotta.

Az ünnepség agapéval ért véget.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This