Szolyva emlékpark

A GULAG- és GUPVI-táborok egykori foglyaira emlékeznek Kárpátalján

A Szolyvai Emlékparkbizottság idén november 22-én várja az emlékezni vágyókat közép-európi idő szerint 11.00 órakor kezdődő rendezvényére. Az egykori szolyvai gyűjtőtábor területén kialakított parkban a kárpátaljai magyar és német nemzetiségű férfi lakosság 1944 őszi elhurcolásáról emlékeznek meg. A rendezvény programjában koszorúzás és emléktábla-avatás is szerepel.

A hagyományoknak megfelelően a rendezvényt megelőzően 10.00 órakor megemlékezésre és koszorúzásra kerül sor a szolyvai honfoglalási harcos emlékművénél (a város Paszika község felőli bejáratánál).

„E rendezvényünk főhajtás az ártatlanul elhurcoltak és meggyilkoltak, valamint a világháborúkban elesettek emléke előtt. Megemlékezésünk egyben kiállás országunk társadalmi békéjének mielőbbi helyreállítása és a kárpátaljai magyarság összefogása, egysége mellett”

– olvasható az Emlékparkbizottság közleményében.

GULAG–GUPVI-kutatók fóruma 2025

Az esemény előtt egy nappal konferencia keretében mutatják be a sztálini deportálásokkal foglalkozó történészek a téma kutatásának újabb fejleményeit Beregszászban. A GULAG–GUPVI-kutatók fóruma 2025 elnevezésű nemzetközi tudományos konferencia november 20-án, közép-európai idő szerint 9.45-kor kezdődik az Európa–Magyar Házban (Beregszász, Széchenyi u. 59B).

A konferencián, melyet dr. Tóth Mihály, a Szolyvai Emlékparkbizottság elnöke és Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár nyit meg, tizenöt résztvevő tudományos előadása lesz hallható. A fórumot csendes koszorúzás zárja az Európa–Magyar Ház udvarán és a sztálini megtorlás beregszászi emlékművénél.

Kárpátalja.ma

Forrás: Kárpátaljai Magyar Krónika

Nyitókép: Facebook/Dupka György