Halálos baleset történt a Rahói járásban

Halálos kimenetelű közúti baleset történt augusztus 16-án Terebesfehérpatakon (Dilove) – közölte a kárpátaljai rendőrség sajtószolgálata vasárnap.

A rendfenntartók tájékoztatása szerint a déli órákban érkezett bejelentés egy három jármű részvételével történt balesetről az N–09-es úton.

Az előzetes adatok szerint egy 55 éves, Ivano-Frankivszk megyei férfi Volkswagen Passatjával előzésbe kezdett, átlépte a záróvonalat, majd áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött egy Opel Astrával. Az Opelt egy 45 éves csernyivci férfi vezette.

Ezt követően a Volkswagen Passat egy, az Opel mögött haladó Toyota RAV4-gyel is összeütközött. A Toyotát egy 50 éves, Irpinyből származó férfi vezette. Az autóban rajta kívül 47 éves felesége és két 18 éves fia utazott.

Az Opel Astrában a sofőr 39 éves felesége, 17 éves lánya és 14 éves fia is tartózkodott.

A baleset következtében a Volkswagen sofőrje a helyszínen életét vesztette, az autó 55 éves utasa megsérült. A másik két jármű vezetője és utasai nem szenvedtek súlyos sérüléseket.

Az Opel és a Toyota sofőrjeit alkoholtesztnek vetették alá, mindketten józanok voltak. A rendőrök a három járművet lefoglalták és különleges őrzött területre szállították.

A nyomozók jelenleg a Toyota fedélzeti kamerájának felvételét is vizsgálják. Az ügyben büntetőeljárást indítottak.

A baleset pontos körülményeinek tisztázása érdekében több szakértői vizsgálatot is elrendeltek.

Kárpátalja.ma

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →