Harkiv megyei gyerekek üdülnek magyar támogatással Jánosiban
Folytatja a belső ukrajnai gyerekek támogatását Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma. Ahogy korábban több alkalommal, úgy most is a program lebonyolítója a Tisza Európai Területi Társulás, aminek immár ez a hetedik gyermekcsoportja.
A programban ezúttal is Harkiv megyéből érkezett fiatalok vesznek részt, zömében olyan gyerekek, akik valamely hozzátartozójukon keresztül személyesen is érintettek a háborúban. A táboroztatást a makkosjánosi Helikon Hotelben szervezték meg. Az itt töltött egy hét alatt a fiatalok megismerkednek a kárpátaljai turisztikai látványosságokkal, mint például épített örökségeink vagy termálfürdőink.
Magyarország a háború kitörése óta határozottan kiáll az érintett gyerekek támogatása mellett, és különböző szervezeteken keresztül több mint 8000 fiatalnak biztosított már lehetőséget, magyarországi, illetve kárpátaljai táborozásokra.
„A magyar kormány a háború kitörése óta folyamatosan támogatja az ukránokat, mint Ukrajnában, mint Magyarországon. Ennek a támogatásnak az egyik jó példája a harkovi gyerekek nyaraltatása. A gyermekeket sikerült erre az egy hétre kiragadni a megszokott környezetből és a háború borzalmaiból”
– nyilatkozta Papp Ferenc, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja a TV21 Ungvárnak.
Magyarország elkötelezett az irányba, hogy segítse az ukrajnai bajbajutottakat, és mi sem fontosabb annál, hogy a gyermekeket támogassuk, emelte ki Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés alelnöke.
„Az egyik legfontosabb segítség, én úgy gondolom, mégiscsak az, hogy a gyerekeknek segítsünk. Azoknak a gyerekeknek, akik találkoznak a háború borzalmaival, hiszen nekik egyáltalán nem lenne szabad találkozniuk semmilyen háborúval. Ezért nagyon fontos az, hogy amikor csak lehetőség van, és amilyen lehetőség van, ott a lehetőséget meg kell ragadni, és igyekezni kell segítséget nyújtani”
– mondta Baracsi Endre.
A Harkivi és Kárpátaljai területek a háború kitörése óta testvér területek a humanitárius együttműködések terén, ezt jól példázza a jelenlegi csoport is, emelte ki Jevcsák Judit a Tisza ETT igazgatóhelyettese.
A fiatalok többsége most először jár Kárpátalján és nagyon elégedettek. A Tisza Európai Területi Társulás alapvető feladatai között nem szerepel sem a táboroztatás, sem pedig a humanitárius segélynyújtás, mi mégis igyekszünk ellátni ilyen feladatokat is, hiszen az igény továbbra is nagy ezek iránt – emelte ki Szabóné Cap Andrea a Tisza ETT igazgatója.
A fiatalokat a köszöntőket követően Ungvár nevezetes tortájával kínálták, hiszen a vendéglátók a kárpátaljai látványosságok mellett nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a más régióból érkezett gyerekek megismerkedhessenek Kárpátalja ízeivel is.
A karpat.in.ua nyomán