Hatályba lépett a médiabírság Ukrajnában

Petro Porosenko elnök november 25-én aláírta azt a törvénymódosítást, melynek értelmében bizonyos esetekben bírságot szabhat ki az állam az országban tevékenykedő médiaorgánumokra, a tévé- és rádióadókra. Az írott sajtót nem említik a változtatásban.

A 1715-VІІІ. számú módosítás szigorítja A televíziózásról és a rádiózásról szóló törvényt. Az újítások következtében a törvény 6. cikkelyének a megsértőit mostantól pénzbírsággal sújthatja az Ukrán Nemzeti Rádió és Televízió Tanács. A tanács ezentúl a következő szabálysértéseket szankcionálhatja:

–          Ukrajna alkotmányos rendszerének erőszakos megváltoztatására irányuló felhívások közlése;

–          háborúra való felhívás közzététele, agresszív cselekmények propagálása;

–          az erőszak öncélú, indokolatlan ábrázolása;

–          valakik kizárólagosságának, felsőbbrendűségének vagy alárendeltségének propagálása vallási meggyőződés, ideológia, esetleg nemzeti, faji, fizikai vagy gazdasági helyzet, társadalmi származás alapján.

A pénzbírságon kívül a tanács megteheti a szükséges intézkedéseket, elejét veheti a szabálysértésnek, vagyis felfüggesztheti az adás sugárzását.

Az elnök hivatalos közleménye szerint a szankcionálás konkrét módszerének, a bírságok pontos összegének a kidolgozása még folyamatban van. Feltűnő azonban, hogy a módosítást kevesebb, mint egy hónap alatt aláírta, míg más, a Legfelsőbb Tanács által elfogadott törvényváltoztatások akár évekig is „kallódhatnak” az asztalán. Ennek fényében biztosak lehetünk abban, hogy az illetékesek hamarosan kidolgozzák az eljárás pontos menetét.

Tóth Tünde

Kárpátalja.ma