Hatályba lépett az ukrán elnök rendelete a parlament feloszlatásáról

Hatályba lépett csütörtökön Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendelete a parlament feloszlatásáról és az előrehozott választás dátumáról, miután a dokumentum megjelent a hivatalos közlönynek számító Urjadovij Kurjer című kormánylapban.

A rendeletben az államfő a rendkívüli parlamenti választást július 21-re írta ki.

Natalja Bernacka, a Központi Választási Bizottság (CVK) titkára még korábban kijelentette, hogy az elnöki rendelet kihirdetését követő napon kezdetét veszi a választási folyamat, amelyet már semmilyen bírósági döntés nem állíthat le – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál. Ezt csütörtöki sajtótájékoztatóján megerősítette Tetyjana Szlipacsuk, a CVK elnöke is, kijelentve, hogy a választási kampány pénteken elkezdődik. Hozzátette, hogy erről a testületnek a törvény szerint nem kell külön határozatot hoznia. Hangsúlyozta, hogy nem tartozik a választási bizottság hatáskörébe megítélni az előrehozott választások kiírásának alkotmányosságát.

Előző nap Petro Porosenko volt államfő, Andrij Parubij házelnök és több parlamenti képviselő beszélt arról, hogy szerintük Zelenszkij megsértette az alkotmányt a törvényhozás feloszlatásával. A házelnök közölte, hogy tudomása szerint képviselők egy csoportja az alkotmánybíróságon készül megtámadni az erről szóló elnöki rendeletet.

Szerdán a parlament rendkívüli ülést tartott, amelynek összehívását Zelenszkij kezdeményezte, hogy a képviselők tárgyalják meg a választási jogszabályok módosítását célzó törvényjavaslatait. Ezek fő elemei a vegyes választási rendszerről a tisztán pártlistásra való áttérés és a parlamentbe jutási küszöb leszállítása ötről három százalékra. A parlament azonban még csak napirendre sem tűzte az elnök előterjesztéseit, a házelnök pedig megvitatandó kérdés híján berekesztette az ülést.