Házkutatást tartott az Ukrán Biztonsági Szolgálat a kijevi Lavrát vezető metropolitánál

Házkutatást tartott pénteken az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Pavlo metropolita, a kijevi Pecserszka Lavra kolostor és templomkomplexum vezetőjének házában.

Az ukrán ortodox egyház Moszkvához hűséges szárnyához tartozó egyházi vezető ellen vallási alapú gyűlöletkeltés gyanújával indítottak nyomozást – közölte kijevi sajtótájékoztatóján Ihor Huszkov, az SZBU apparátusának vezetője. További részleteket egyelőre az SZBU nem hozott nyilvánosságra.

Pavlo metropolita szintén sajtótájékoztatót tartott, amelyen politikai nyomásgyakorlásnak nevezte a házkutatást. Közölte, hogy a ház, amelyet átkutattak, valóban az övé, de 2013 óta nemi is járt benne, hanem – mint mondta – a Pecserka Lavrában lakik. Szavai szerint 2014-ben az említett házat „kirabolták”.

„Elvittek öt ikont, és elnézést, de egy rekesz vodkát, ami ott volt. Megkerestem a rendőrséget, az ügyészséget, hogy az ikonokat visszaszerezzem, de senki sem reagált” – emlékezett a metropolita.

Azzal kapcsolatosan, hogy konkrétan miért gyanúsíthatják őt vallási gyűlöletkeltéssel, tagadta, hogy megsértette volna a Moszkvától való függetlenségért küzdő Filaret pátriárkát, a kijevi patriachátus vezetőjét. Filaretről szólva ő csak – mint fogalmazott – a szentírást idézte arról, hogy aki megszenteli a háborút, az az ördög fia.

„Azt is a szememre vetették, hogy rosszul viszonyulok Bartolomaiosz (konstantinápolyi) pátriárkához. Ez nem igaz, én tisztelem őt. Volt idő, hogy imádkoztam érte, de rossz lépéseket tett, megosztja az egyházat” – jelentette ki Pavlo metropolita.

Petro Porosenko ukrán elnök áprilisban fordult I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökomenikus pátriárkához azzal a kéréssel, hogy adjon önállóságot a most még az orosz ortodox egyház joghatósága alá tartozó ukrán ortodox egyháznak.

A folyamat elindult, Konstantinápoly kijelentette, hogy joga van az ökumenikus pátriárkának döntenie a kérdésben, továbbá Konstantinápoly visszavette joghatóságát az ukrán ortodox egyház fölött Moszkvától. A konstantinápolyi szinódus október elején hozott döntése alapján amint létrejön az egyesített ukrán ortodox egyház, az ökumenikus pátriárka megadja az új egyházvezetőnek a tomoszt, vagyis az önállóságról szóló iratot.

Ukrajnában jelenleg három részre szakadt ortodox egyház működik. A moszkvai patriarchátus az orosz ortodox egyház joghatóságát ismeri el. A kijevi patriarchátus 1992-ben szakadt ki Filaret pátriárka vezetésével, már akkor azzal az igénnyel, hogy Ukrajnának Oroszországtól független, saját nemzeti ortodox egyháza legyen. Moszkva viszont nem ismeri el a kijevi patriarchátus függetlenségét, szakadárnak tekinti. A harmadik és legkisebb az úgynevezett autokefál ortodox egyház, amelyet Moszkva szintén szakadárnak tekint.

A ukrán egyház autokefállá válását Moszkva hevesen ellenzi, azt az orosz világi és politikai vezetés egyaránt az évezred egyházszakadásának nevezi.