Hivatali visszaéléssel vádolnak ungvári hivatalnokokat

Az ungvári járásközi ügyész hivatali visszaélés és hamisítás vádjával eljárást indított az Ungvári Járási Állami Közigazgatási Hivatal oktatási és nemzetiségi ügyekkel foglalkozó részlegének munkatársai ellen.

Kiderült, hogy az a vállalkozó, akivel a hivatalnokok a járási iskolák élelmiszer-ellátására vonatkozóan kilenc szerződést kötöttek mintegy másfél millió hrivnya értékben, nem biztosított időben az intézmények számára 42 ezer hrivnya értékű élelmiszer-mennyiséget.
Azonban a tisztviselők ahelyett, hogy intézkedéseket tettek volna a szerződésben foglalt kötelezettségek biztosítása céljából, egy olyan kiegészítő megállapodást kötöttek, melyben egyszerűen 8 százalékkal csökkentették a dokumentumban szereplő összeget, amely azonos a le nem szállított élelmiszer értékével.
A hivatalnokok a versenytárgyalások idején, hivatalukkal visszaélve dokumentumokat hamisítottak, melynek eredményeként törvénytelen szerződést kötöttek több mint 268 ezer hrivnya összegű termék értékesítésére vonatkozóan.

A zakarpattya.net.ua nyomán.