Honismereti kirándulást tartottak a nagycsaládosok

Szerző: | 2021.10.27., 09:56 | Közélet

Fotó: Kárpátalja.ma

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete évente több alkalommal is szervez honismereti kirándulást tagcsaládjai számára Kárpátalja történelmének, kultúrájának és természeti szépségeinek megismerése céljából.

A legutóbbi, október 16-ai kiránduláson a két egykori máramarosi koronavárost, Husztot és Visket ismerhették meg a családok. A 30 fős társaság először Viskre utazott, ahol Báthori Cubik László idegenvezető segítségével keresték fel a település nevezetességeit. Első útjuk a néhány évvel ezelőtt felszentelt görögkatolikus templomba vezetett, ahol a helyi parókus, Román atya elmesélte a templom építésének történetét, valamint bemutatta a viski görögkatolikus közösséget.

Ezt követően a középkori eredetű viski református templomot látogatták meg a kirándulók, ahol megtekinthették a templom előtti szoborparkot, az értékes növénygyűjteménnyel rendelkező kertet, továbbá a festett famennyezetű, régi freskókat rejtő istenházát.

Fotó: Kárpátalja.ma

Ezután a viski tájházba ment a csoport, ahol a helyi népi építészettel, tárgyi emlékekkel ismerkedhettek meg.

A viski látogatás utolsó helyszíne a település sörfőzdéje volt. Itt a helyi kézműves sör megkóstolásán kívül az üzem mellett kialakított étterem, park és játszótér lehetőséget biztosított egy kis pihenésre.

Az egynapos kirándulás délutáni, utolsó programja a huszti vár felkeresése volt. Nemrég felújított út vezet fel a középkori vár romjaihoz, ahonnan csodás kilátás nyílik Huszt városára és a környező hegyekre.

Az egyesület a jövő évre is tervez honismereti kirándulásokat, hogy családjaik jobban megismerhessék szülőföldjüket.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This