nagyszolos ave

Hová tegyék a hulladékot a Nagyszőlősi járás lakosai?

Július 1-től az AVE-Nagyszőlős szemétszállító vállalat ideiglenesen felfüggesztette a háztartási hulladék elszállítását a Nagyszőlősi járás településeiről.

A községi tanácsokat már tájékoztatták a szolgáltatás szüneteltetéséről.
Mint ismeretes, május 15-én a Nagyszőlősi Városi Tanács elfogadott egy határozatot, miszerint 2014. július 1-től a vállalat nem szállíthatja a járás falvaiból származó háztartási hulladékot a városi hulladéklerakóra. A Nagyszőlősi Városi Tanács és az AVE-Nagyszőlős vállalat múltban történt megállapodásának értelmében a cég engedélyt kapott arra, hogy a járáshoz tartozó településeken begyűjtött háztartási hulladékot átszállítsa a városi szeméttelepre. Ennek egyetlen feltétele az volt, hogy építsenek egy új szemétlerakót, amely biztosítja a városi hulladék elhelyezését. Azonban hét év leforgása alatt a járás területén nem sikerült kijelölni erre megfelelő földterületet, azaz a feltétel nem teljesült. Ez a tény késztette a városi képviselőket a fent említett határozat meghozatalára.
Adalbert Zsidik, az AVE-Nagyszőlős vállalat igazgatója úgy véli, még korai pontot tenni az ügy végére. Folytatódnak a megbeszélések a városi és a járási szervek, valamint az AVE-Nagyszőllős cég képviselői között. A tanácskozás várhatóan új döntést eredményez, amely elsősorban a lakosság érdekeit fogja figyelembe venni.

A karpatnews.in.ua nyomán