Húsz éve nyílt meg a Kis- és Nagyszelmenc közötti határátkelő

A kis- és nagyszelmenci határátkelő megnyitásának 20. évfordulójáról is megemlékeztek október 25-én Felvidéken.

A két, korábban kettészakított falu határa 2005. december 23-án nyílt meg újra, több évtizedes elszigeteltség után.

Az esemény kapcsán Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátalja Magyar Egyetem és a Pro Cultura Subcarpatica elnöke felidézte:

„A Kis- és Nagyszelmenc közti határnyitás az egyik legfontosabb lépés volt abban, hogy enyhüljenek a második világháború után mesterségesen meghúzott határok következményei. Azonban a mai napig korlátozott az átjárás, hiszen csak gyalogosok és kerékpárosok számára engedélyezett a forgalom.”

A határ újranyitása olyan személyiségek érdeme, mint Zelei Miklós, aki a „Kettézárt falu” című regényével hívta fel a figyelmet a település sorsára, valamint Vidnyánszki Attila, aki a történetet színpadra vitte. A folyamatban kulcsszerepet vállalt Gilány István, Nagyszelmenc egykori polgármestere, valamint több európai döntéshozó is.

A jubileum alkalmával Orosz Ildikó hangsúlyozta:

„Bár a határ ma már modernebb, még mindig nehezen átjárható. Szükség lenne további fejlesztésekre és új határnyitásokra, hogy ezek a régiókat összekötő ‘érrendszerek’ újra élővé váljanak.”

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség frakciója kezdeményezést nyújtott be a megyei tanácsban, hogy ne csak a szelmenci, hanem más, a szovjet időkben mesterségesen meghúzott határokat is újra megnyissák. A javaslat szerint Dobóruszka és Palágykomoróc között egy közúti határátkelő létrehozása is lehetséges lenne, amely nagyban elősegítené a térségek közti együttműködést.

„Ha sikerülne ezt megvalósítani, az nemcsak gazdasági, hanem történelmi jóvátétel is lenne – a közösségeink újra összekapcsolódhatnának”

– tette hozzá az elnök asszony.

Kárpátalja.ma

Fotó: Nemzetstratégiai Kutatóintézet
Kapcsolódó: